Laczkó: Fejlődtem az olasz másodosztályban

2012.06.12. 11:09
null
Laczkó Zsolt a Vicenzában folytatja (Fotó: Imago)
Címkék
„Jobb esetben egyenes ágon jutunk fel, rosszabb esetben a rájátszást követően" – olvashatták lapunk február 15-i számában Laczkó Zsolt, a Serie B-ben akkor még kilencedik helyen álló Sampdoria magyar légiósának szavait. Nos, a balhátvéd jövendőmondóként is megállná a helyét: Genova – egyik fele... – vasárnap hajnal óta az élvonalbeli visszatérést ünnepli.

– Februári beszélgetésünk idején kissé távol voltak az osztályváltástól. Mégis mire alapozva volt annyira bizakodó?
– Akkor már látszott, hogy a januári igazolásokkal megerősödött a csapat, s hamar egységbe forrt a brigád. Egyetlen cél lebegett mindenki előtt: a feljutás! Az első keretnek huszonhat tagja volt, de nemhogy a kispadra szorulók nem sértődtek meg, azok sem vágták be a durcát, akik a lelátóról voltak kénytelenek végignézni a meccseket. Éreztem, hogy ennek jó vége lesz.

– Ami a záróakkordot illeti, a varesei visszavágó a kilencvenedik percben dőlt el.
– És az csak a kezdet volt! Nicola Pozzi gólja után olyan őrjöngés kezdődött, amelyhez foghatót még életemben nem tapasztaltam. Hosszasan ünnepeltünk a minket elkísérő mintegy nyolcezer szurkolóval, majd buszra szálltunk. Varese és Genova között nem több a távolság kétszáz kilométernél, gondoltam, három óra alatt otthon leszünk. Nos, hajnali fél négy volt, mire hazaértünk. Negyvenezren vártak minket... Hihetetlen volt. Nem is hihetetlen, kegyetlen. Felmentünk egy színpadra, ahová idővel követtek minket a fanatikusok is – na, ezen a ponton fújták le a bulit. Harminc méterre állt a buszunk, fél óra alatt értem oda. A melegítőt és a pólót is leszedték rólam, sőt, még a hajamat is tépték.

– Elmondhatja magáról, hogy fejlődött az olasz másodosztályban?
– Egyértelműen! Tudom, hogy sokan legyintenek a Serie B-re, ám elárulom, erősebb, mint néhány nemzet élvonalbeli bajnoksága. Fizikailag és mentálisan egyaránt előreléptem, és bár nem vágyom már vissza, utólag azt mondom, jó volt itt futballozni.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY LACZKÓ ZSOLT MIT GONDOL KÉT ÉV MÚLVA LEJÁRÓ SZERZŐDÉSÉNEK KITÖLTÉSÉRŐL, ILLETVE A FANATIKUS OLASZ SZURKOLÓKRÓL, KERESSE A KEDDI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior nagy kedvvel készül a nyitó meccsre

Foci vb 2026
1 perce

Labdazsonglőr rendőrt ünnepeltek a bostoni szurkolói zónában

Foci vb 2026
39 perce

Bondár Anna továbbjutott a nottinghami selejtező első fordulójából

Tenisz
54 perce

CR7 a házban!

Foci vb 2026
56 perce

Csóka Dániel a Vasasban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Russell visszavette a vezetést a spanyolországi időmérő előtt

F1
1 órája

Karolína Muchová lesz Serena Williams párostársa Berlinben

Tenisz
1 órája

A kajak négyes 500-on Európa-bajnok lett; Kopasz Bálint ezren második

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik