Vadócz a német vagy a spanyol ligában folytatná

Borsi GergelyBorsi Gergely
Vágólapra másolva!
2012.05.24. 08:33
null
Vadócz Krisztián jó szezont hagyott maga mögött Nijmegenben (Fotó: Imago)
Címkék
Vadócz Krisztián tavaly három év után tért vissza a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő NEC-hez, amellyel majdnem sikerült kiharcolnia az indulást az Európa-ligában.

 

„De csak majdnem – szomorkodott a 26 éves középpályás. – Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült, ráadásul csak a legvégén buktunk el fegyelmezetlenségünk miatt. A csapatot a nulláról kellett felépíteni, új edző és sok új játékos érkezett, így az őszi szezont elszúrtuk, de tavaszra összekovácsolódott a társaság, és szárnyaltunk. A saját teljesítményemmel elégedett vagyok, szerintem jól ment a játék, csak azt bánom kicsit, hogy nem a csatárok mögött, hanem visszavontabban játszottam. Egyrészről ez nem is olyan látványos, és Spanyolországban nagyon megszerettem azt a pozíciót, de a taktikánk azt követelte meg, hogy a védelem előtt futballozzak, és mélyen visszalépjek a labdáért."

A válogatott középpályás szerződése a nyáron lejár, így egyelőre nem tudni, hol kezdi meg a felkészülést.

„Megtisztelő, hogy a klub hosszabbítana velem, de még várok a lehetőséggel – szögezte le Vadócz Krisztián. – Szezon közben kizárólag a futballra összpontosítottam, de most már nem kerülhetem el a jövőmmel kapcsolatos kérdéseket. A következő napokban leülök a menedzsereimmel, hogy megbeszéljük a folytatást. Tisztában vagyok vele, hogy érdeklődnek irántam csapatok, de ezeknek a puhatolózásoknak nem tulajdonítok különösebb figyelmet. Hollandiából több együttes is szívesen látna a soraiban, de amíg nincs semmi konkrétum, nincs is miről beszélni. A szívemhez és a stílusomhoz a spanyol és a német futball áll a legközelebb, ha választhatnék, a két bajnokság valamelyikében folytatnám."

A játékos ügyeit intéző CMG menedzseriroda csapatnevet nem mondott, ám annyit elárult, hogy a holland és a német első osztályból érdeklődnek Vadócz Krisztián iránt, de természetesen már csak a múltja miatt szívesen látnák Spanyolországban is.

Legfrissebb hírek

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
4 perce

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
9 perce

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA-döntője 

Amerikai sportok
22 perce

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
23 perce

Gera Dániel: Magyarországon belül már nem akarok klubot váltani

Magyar foci
30 perce

Bényei Ágoston a mellőzöttség idején is talált motivációt – személyi edzővel készül az új idényre

Labdarúgó NB I
31 perce

NB I, 2025–2026, TELJES PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
32 perce

Cselgáncs-vb: orosz és japán arany a negyedik napon

Egyéb egyéni
37 perce
Ezek is érdekelhetik