Légióssors: Bogdánt nemcsak a futball, a zene és a politika is érdekli

2012.02.13. 13:22
Címkék
A neves The Independent brit lap riportot készített az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Bolton magyar válogatott kapusáról, Bogdán Ádámról, aki a magyar futballról és arról is beszélt, mi érdekli még sportágán kívül.

A cikk szerzője felelevenítette Bogdánnak, hogy másfél évvel ezelőtt a Bolton Southampton elleni meccsén a szurkolók egy chipsről adtak becenevet neki vörös haja és narancssárga szerelése miatt. A következő héten pedig a csapattársak viccből telepakolták Bogdán öltözőszekrényét az emlegetett márkájú chipsszel.

A magyar játékos az interjú során elmondta, azért lett kapus, „mert amikor gyerek voltam, szerettem koszos lenni és vetődgetni”, és a futballistának segített, hogy a kézilabdában is kipróbálta magát.

Bogdán elmondta, nem könnyű profi labdarúgóvá válni Magyarországon, ahol véleménye szerint a kommunizmus vége óta nem sokat fordítottak a futball fejlesztésére.

A játékos elárulta, nemcsak a futball foglalkoztatja, a sajtón keresztül nyomon követte például az egyiptomi és szíriai zavargások történéseit, mivel nyitott a világ eseményeire. Bogdán hozzátette, szeret koncertekre járni: többek között a Coldplay, Adele és a Kasabian előadását is megtekintette már személyesen.

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: A Győr jobb csapat, mint a Fradi

Labdarúgó NB I
6 perce

NB III: a 95. percben szerzett győztes gólt a Kisvárda Putnokon

Labdarúgó NB II
18 perce

Visszahódította a bajnoki címet a Dinamo Zagreb

Minden más foci
37 perce

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
38 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye: a CSM Bucuresti és a Brest jutott tovább vasárnap

Kézilabda
45 perce

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
53 perce

Kosárlabda: a DEAC megvédte a bajnoki címét a junior fiúknál

Utánpótlássport
56 perce

NB I: Debrecen–ETO

Labdarúgó NB I
59 perce
Ezek is érdekelhetik