Belgium: nem nyert meg minden meccset, így Balog Tibort elküldték

2012.02.22. 17:58
Címkék
Balog Tibort menesztették a belga labdarúgó-bajnokság másodosztályának második helyén álló Charleroi-tól, annak ellenére, hogy az együttes a második helyen áll a tabellán, négy ponttal lemaradva az éllovas Eupentől.

„Tisztában voltam vele, hogy óriási a nyomás rajtam, így a Boussu Dour Borinage elleni döntetlent követően nem ért meglepetésként a döntés. Minden mérkőzést meg kellett volna nyernünk, de a Boussu Dour ellen ikszeltünk, és tessék…” – nyilatkozta a magyar szakember a menesztését követően. Boussu Dour Borinage elleni döntetlent követően nem ért meglepetésként a döntés. Minden mérkőzést meg kellett volna nyernünk, de a Boussu Dour ellen ikszeltünk, és tessék…” – nyilatkozta a magyar szakember a menesztését követően.

„Az elnök úr meglátogatta a csapatot a ma reggeli edzés után, aztán elbeszélgetett velem – folytatta a magyar szakember. – Elmondta, hogy változást akar, mivel nem tartja elég jónak a játékunkat, az eredmények szerinte véletlenszerűen jönnek, és a labdát sem birtokoljuk elegendő mértékben. A következő szezonban mindenképp az élvonalban akarja látni a csapatot, amely szerinte velem nem tudná kivívni a feljutást. Ismerős szöveg volt, hiszen már nem először rúgtak ki. Korábban is elmondta már ezeket a dolgokat, de eddig minden rendben volt. Igaz, hogy voltak gyengébb meccseink, de nem lehet mindig hibátlanul játszani és begyűjteni a három pontot. Amióta átvettem a csapat irányítását, javult a játékunk, és az eredmények is jöttek. A legjobb tudásom szerint dolgoztam, de ez az elnöknek nem volt elég. Sajnálom, mert ha higgadtak, egységesek maradunk, szép jövő várt volna ránk.”

A szóban forgó elnök az iráni Abbasz Bajat, aki a 2000-es évek közepe óta irányítja a Charleroi-t, amelynek vezetőségében megtalálható két unokaöccse is.

„Azért adta a kezembe a csapat irányítását, mert akkor bízott bennem, viszont én nem mindig úgy táncoltam, ahogy ő fütyült – beszélt a klub első emberéről Balog. – Talán azért, mert nem mindig kaptam meg azt az elismerést, ami egy vezetőedzőnek jár. A saját rendszeremet alkalmaztam, azokat a játékosokat játszattam, akiket a legjobbnak gondoltam, de az elnök úr nem mindig értett velem egyet. Ez sosem változik meg, így működnek a dolgok. Hogy ez jó vagy rossz, nem az én dolgom megítélni. Nézzük meg tíz év eredményeit, abból kiderül valami.”

A BELGA MÁSODOSZTÁLY ÁLLÁSA
1Eupen23165246–1953
2Charleroi23154442–2349
3Oostende23127445–2243
4Waasland23124735–2840
5Antwerp23115729–2438
6KVSK United23107636–2537
7Eendracht Aalst23114837–3637
8Woluwe2396833–3033
9KSK Heist2388735–3132
10Visé23941032–3031
11Roeselare2387834–3631
12Dender 23511725–2826
13Boussu Dour Borinage23751131–4026
14FC Brussels23661130–3424
15Sint-Niklaas23641330–4122
16Tienen23541426–4719
17Tubize23531519–4418
18Standard Wetteren23261510–3712

Az első helyezett egyenes ágon feljut az élvonalban, a 2–4. helyezettek osztályozót vívnak.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 perce

Női röplabda Európa-liga: horvát győzelem az észtek ellen Kecskeméten

Röplabda
7 perce

Szoboszlai Dominik ölelése Mexikóvárosban

Foci vb 2026
23 perce

Grillpartival hangolódik az uruguayi válogatott – Fotó

Foci vb 2026
36 perce

Nottinghami tenisztorna: Udvardy Panna nem jutott tovább a selejtező első fordulójából

Tenisz
46 perce

Russell pole-t szerzett Spanyolországban! Hamilton az első sorban, Leclerc a falban zárta az időmérőt

F1
1 órája

Ezért maradhatott ki Alexander-Arnold az angol keretből

Foci vb 2026
1 órája

Vitorlázás: a Fifty-Fifty és a René Raffica nyerte a Mihálkovics Kupa első napját

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik