Légióssors: Ha a testem bírja, nagy erőssége lehetek a Lierse-nek - Kovács

2011.08.06. 12:46
Címkék
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Jupiler League) 2. fordulójában Kovács Péter együttese, a Lierse a bajnoki címvédő Genket (Köteles László, Tóth Balázs és Tőzsér Dániel csapata) fogadja. Az összecsapáson vélhetően csak a kispadon kap helyet a magyar támadó, de reményei szerint az idényben elkerülik a sérülések, és jó teljesítménnyel örvendeztetheti meg csapata szurkolóit.
„Úgy gondolom, az edzőnk Joeri Dequevyt és Alexander Mathisent kezdeti a széleken, és előretolt csatárként Mohamed el-Gabbasz fog szerepelni” – kezdett bele várható helyzetébe Kovács. A 33 éves magyar légiós egy évvel ezelőtt az átigazolási szezon hajrájában érkezett a norvég Odd Grenlandtól a belga csapathoz, ahol első szezonjában ötször volt eredményes. „Korábban folyamatosan sérülésekkel küzdöttem, így nem tudtam tudásom legjavát nyújtani. Eddig még nem láthatták az igazi Kovács Pétert. Négy-öt kilót vesztettem az előző szezonhoz képest, ha a sérülések elkerülnek, és a testem bírja, nagy hasznára lehetek a Lierse-nek” – tette hozzá a támadó, aki nehéz mérkőzésre számít Tőzsérék ellen.
Legfrissebb hírek

Korai véget érhet Szabó István székelyföldi kalandja – sajtóhír

Minden más foci
7 perce

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
20 perce

Úszó Eb: ezüstérmes a női 4x200-as gyorsváltó!

Úszás
47 perce

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: Szabó-Feltóthy Eszter döntős 200 méter háton, Kokas Fanni kiesett

Úszás
1 órája

Úszó Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
1 órája

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája