PSV: a Hamburg kihasználná a pénzhiányt, és rohamot indít Dzsudzsákért

Vágólapra másolva!
2011.06.06. 01:31
null
Dzsudzsákra (középen) lecsaphat a Hamburg (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Német és holland lapértesülések szerint a Hamburg labdarúgócsapata mindent megtesz Dzsudzsák Balázs megszerzéséért, és szeretné kihasználni, hogy a támadó klubjának, a PSV-nek azonnal pénzre van szüksége.

Úgy tűnik, az egy idénnyel korábbi remeklés nem múlt el nyomtalanul, és a Hamburg vezetői nem feledkeztek meg Dzsudzsák Balázsról: a magyar támadó a 2009–2010-es idényben gólt is szerzett a HSV ellen (de a PSV később az idegenben szerzett gólok szabálya miatt így is kiesett), Bruno Labbadia, a német csapat akkori edzője pedig azt mondta, „Dzsudzsákot sohasem bírtuk igazán megfogni".

Labbadia akkor csak riválisként találkozhatott Dzsudzsákkal, azonban a német gárda jelenlegi edzője, Michael Oenning talán irányíthatja is. Frank Arnesen, a Hamburg sportigazgatója már évek óta figyelemmel kíséri a támadó karrierjét (egykori PSV-játékosként és -menedzserként nem olyan nehéz eindhoveni tippeket kapnia), és most úgy döntött, rohamot indít a megszerzéséért.

A 2010–2011-es szezonban 16 gólt szerző, 13-at előkészítő Dzsudzsákot 2015 nyaráig köti szerződés a PSV-hez, amely azonban anyagi nehézségekkel küzd, a várostól nem kapta meg a kellő tőkeinjekciót, így vélhetően el kell adnia piacképes futballistáit.

A Hamburg ezt szeretné kihasználni, és első körben talán csak ötmillió eurós ajánlattal kopogtat majd az eindhovenieknél.

Nyilván az olyan tehetős Dzsudzsák-kérők, mint például az orosz Anzsi Mahacskala, ennek a dupláját is megadnák, de az azonnali biztos pénz (német klubbal mindig tuti az üzlet!) és Arnesen személye döntő lehet a tárgyalások során.

És ne feledjük, Hamburg azért sokkal jobban szem előtt van, mint Dagesztán...

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
7 perce

Szoboszlai Dominik néhány szóval reagált a magyar válogatott írek elleni vereségére

Magyar válogatott
17 perce

ATP-világbajnokság: finn, brit duó nyert a párosok között

Tenisz
46 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Írország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
54 perce

Videó: kétszer is vezettünk, de Parrott triplájával Írország legyőzte a magyar válogatottat

Magyar válogatott
55 perce

A 96. percben jött a dráma: az írek fordítottak a Puskás Arénában, szertefoszlottak a vb-álmaink

Magyar válogatott
57 perce

Torna mesterfokú ob: győri aranyak Győrben

Torna
1 órája

Portugália kilenc gólt vágott az örményeknek, megszerezte a csoport első helyét

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik