– Sok vagy kevés a húsz perc játék a Lazio ellen?
– Kevés. Egy lövésre tellett tőlem, az is mellément, de azt hiszem, ezt a meccset az első félidőben rontottuk el, amikor nem nagyon találtuk az irányt a római kapu felé. A kispadról legalábbis így éreztem – válaszolta a Nemzeti Sportnak Rudolf Gergely.
– Egyelőre aligha gyarapítja a kedvenc edzőinek sorát Bortolo Mutti.
– Nem, de nekem nem durcáskodnom kell, hanem megmutatni, hogy jobb vagyok, mint azok, akiket szerepeltet. Sokunkat nem ismert, az pedig hamar kiderült, azokat játszatja, akiket korábbról igen.
– Kellene talán mutatnia neki néhány DVD-felvételt, amelyeken a Levszkinek vagy a Fiorentinának rúgott góljai láthatók.
– Nem hinném, hogy jó néven venné… Ugyanakkor megértem, hogy Stefano Okakában bízik, aki öt évig a játékosa volt, vagy Simone Bentivoglióban, aki szintén megfordult a kezei alatt. Azt pedig már a Genoában is megtapasztaltam, hogy egy külföldinek sokkal többet kell nyújtania ahhoz, hogy kiszorítson egy hazai játékost. A nemzeti öntudat érzékelhetően jelen van az olasz futballban, egy hazai labdarúgót csak akkor előzhetsz meg a sorban, ha nyilvánvalóan jobb vagy. Meg kell hagyni, ilyen szempontból is más világ az itáliai, mint a magyar.
– Tizennégy évesen kivándorolt Nancyba, efféle kihívásokkal már találkoznia kellett.
– Persze, és nem is kerítek túl nagy feneket a dolognak. Az edzések után kint maradok, gyakorolom a kapura lövéseket, szorgalmasan látogatom a konditermet, azon vagyok, hogy megmutassam, lehet rám számítani. A Serie A-ban harc az élet, minden egyes edzésen meg kell mutatnod, hogy te vagy a legjobb. Csak egy példa: egészen az utolsó edzésig úgy volt, hogy Abdelkader Ghezzal kezd elöl, csakhogy az utolsó tréningen nem úgy produkált, ahogy kellett volna, a mester száműzte is a kezdőből. Kemény világ a profi futball, ám mivel az olaszországi négy edzőm közül háromnak, azt hiszem, sikerült bizonyítanom, a negyediknek is tudok.
– Akkor hát nem olyan drámai a helyzet Bariban?
– De az, kiváltképp, hogy egyre kilátástalanabb pozícióból kellene kiharcolnunk a bentmaradást.
– És ami Rudolf Gergő lehetőségeit illeti?
– Úgy nincs dráma. A személyes pechem, hogy Giampiero Venturát, aki idehozott, és aki mind az öt meccsen kalkulált velem, elküldték, csakhogy ez már a múlt. Muszáj bebizonyítanom, hogy velem jobb lenne a Bari. És valóban úgy is érzem, hogy tudnék rajta segíteni, hogy az első perctől a pályán lenne a helyem. Már csak ezért is veszettül rossz érzés a padon rostokolni. Ám ugyanannyira fontos, hogy a Bari bent maradjon, és bármennyire is nehéz most, hinnünk kell abban, hogy szeptembertől is első ligás csapata lesz a városnak.
A TÁMADÓVAL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!
