Szélesi Zoltán visszatérne a Bundesligába

Vágólapra másolva!
2010.07.06. 09:58
null
Szélesi még szerepelne a Bundesligában (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Noha a DVSC-TEVA szeretett volna szerződést hosszabbítani Szélesi Zoltánnal, a 28 esztendős labdarúgó úgy döntött, a görög első osztályba felkerülő Olympiakosz Volosznál folytatja pályafutását. A 26-szoros válogatott védő stabilabbá teheti újdonsült csapata védelmét.

 

– Bartha Csaba sportigazgató a közelmúltban a klub honlapján azt nyilatkozta, Szélesi Zoltán ugyan sokat tett azért, hogy a Loki a bajnokságban, a Magyar Kupában és a Ligakupában is az első helyen végezzen, azonban nem ő nyújtotta a csapatból a legjobb teljesítményt az idényben. Ebből következik, hogy nem neki kellene lennie a DVSC-TEVA legjobban fizetett játékosának... Mi a véleménye a sportvezető által elmondottakról?
– Sohasem titkoltam, hogy szeretnék még külföldön futballozni, ettől függetlenül az idény utolsó meccse után abban maradtam a vezetőkkel, a nyaralás után leülünk, és megbeszéljük, milyen feltételekkel hosszabbítanánk meg a szerződésemet – ment vissza az időben Szélesi Zoltán. – Azt gondolom, védekező középpályásként jó szezonom volt, és bár két alkalommal is egyeztettünk a közös jövőről, az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. Már a kezemben  volt a Volosz által elküldött szerződéstervezet és repülőjegy is, ám az utóbbit saját költségemen későbbi időpontra írattam át, hogy még tárgyalhassak a Lokival. Amúgy pedig nem vagyok könyvelő a Debrecennél, ezért nincs tudomásom arról, ki mennyit keres a játékosok közül.

– Árulja el, mi volt vonzó a Volosz ajánlatában?
– Az együttes edzője, Szakisz Ciolisz Görögországban elismert szakembernek számít, ragaszkodott a szerződtetésemhez. Az elöljárók igyekeznek megerősíteni a játékoskeretet, rajtam kívül argentin és francia labdarúgók is érkeznek a klubhoz, a cél pedig nem más, mint hogy az első évben stabil középcsapat legyen a Volosz. A következő esztendőben pedig közelíteni kellene a bajnokságban meghatározó szerepet játszó Panathinaikosz, Olympiakosz, AEK Athén, PAOK négyeshez.

– Tévedek, ha azt mondom, nem a Volosznál szeretné befejezni a pályafutását?
– A szerződésem két évre szól, igaz, csak az első osztályra érvényes. Persze arra gondolni sem akarok, hogy csupán átszállójegyet váltunk a legjobbak közé, abban pedig bízom, hogy lesz  lehetőségem a továbblépésre. Ami az én esetemben nem a Barcelonát jelenti, a Bundesligába azonban még szeretnék visszatérni.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
6 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
22 perce

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
36 perce

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
37 perce

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
53 perce

Novak Djokovics francia másodosztályban szereplő futballklub részvényese lett

Francia labdarúgás
1 órája

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
1 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik