Norvégia: Korcsmár kölcsönvétele 18 millióba került a Brann-nak

Vágólapra másolva!
2010.07.27. 11:28
Címkék
Helyi sajtóértesülés szerint tizennyolcmillió forintba került a norvég első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Brann Bergennek Korcsmár Zsolt kölcsönvétele.

A norvég Aftenposten értesülései szerint a klubnak félmillió koronába (18 millió forint) került a magyar védő kölcsönvétele a szezon végéig, és az újság úgy tudja, hogy ezt az összeget az egyik szponzor segítségével tudta előteremteni az anyagi gondokkal küzdő egyesület.

A lap hozzáteszi, végleges szerződés esetén ennek a négyszeresét, azaz kétmillió koronát kellene kifizetnie Korcsmárért a Brann-nak.

A magyar védő csütörtökön írta alá a szerződését a norvég klubbal, amely 18 forduló után a 12. helyen áll a 16 csapatos bajnokságban.

Ami a Brann pénzügyeit illeti, a bergeni egyesület 25 millió koronás veszteséget termelt 2009-ben.

Egyébként Korcsmár ma mutatkozik be az északi együttesben: Rune Skarsfjord vezetőedző a kezdőcsapatba jelölte a magyar légióst, aki a védelem közepén kap szerepet a ma esti, Leeds United elleni felkészülési meccsen.

Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
4 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
4 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
5 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik