Hollandia: Bori a csapatképen, a Volendam szerződtetné

2010.07.10. 15:06
null
Bori Gábor a Volendam mezében (Fotók: fanatix.nl)
Címkék
Zsidai László mellett Bori Gábor is a holland másodosztályban szereplő Volendamnál folytathatja pályafutását. Az MTK játékosára – aki tavasszal kölcsönben Kecskeméten szerepelt – igényt tart a Volendam, a középpályás a szezon előtt készített hivatalos csapatképen is szerepel.

 Mint ismeretes, Bori Gábor a hét elején utazott próbajátékra a holland másodosztályú Volandamhoz, ahol ma még egy edzőmeccsen pályára lép, mielőtt visszatér Magyarországra.

„Borival elégedettek a hollandok, a jelek szerint szerződtetni szeretnék, de meg kell állapodnunk a részletekről, vagyis még tárgyalásokra van szükség" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére a játékos menedzsere, Filipiovics Vladan.

Ahogy arról már beszámoltunk, Bori klubja, az  MTK már megegyezett a Volendammal a szélső kölcsönvételéről.

Bori a hivatalos csapatképre is rákerült (a felső sorban a jobb szélső játékos)
Bori a hivatalos csapatképre is rákerült (a felső sorban a jobb szélső játékos)

 

Legfrissebb hírek

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
5 perce

Juan Mata még nem döntött, folytatja-e, de a Victoryval nem szakít

Minden más foci
18 perce

Jenner szerint a hollandoknak vissza kell találniuk az identitásukhoz – és akkor vb-t nyerhetnek

Foci vb 2026
31 perce

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
47 perce

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
1 órája

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
1 órája

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
1 órája

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik