Ausztria: Szélesi a „sógoroknál” folytathatja, a Linz edzője szerződtetné

2010.01.13. 23:11
Címkék
Könnyen elképzelhető, hogy a DVSC-TEVA magyar válogatott védője, Szélesi Zoltán az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban folytatja pályafutását.

A bekksorban és a középpályán is bevethető játékost a LASK Linz vezetőedzője, Matthias Hamann szívesen látná a csapatában.

„Az egyetlen játékos, akit konkrétan megneveznék, mint lehetséges erősítést, az Szélesi Zoltán. Jobbhátvédként ő áll az én kívánságlistám élén, és nagyon remélem, hogy lesz lehetőségünk arra, hogy szerződtessük" – mondta a csapatot nyár óta irányító tréner az egyik osztrák internetes oldalnak.

Hamann hozzátette, további nevekkel nem akar dobálózni, pedig felmerült a csapatnál René Aufhauser neve is. A korábbi osztrák válogatott labdarúgó ugyanis kegyvesztett lett Salzburgban Huub Stevens vezetőedzőnél.

A Linz jelenleg a 8. helyen áll a tízcsapatos bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
14 perce

Őrületes izgalmak után Mathieu van der Poel nyert Párizsban

Kerékpár
33 perce

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
35 perce

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
39 perce

Maldini megmakacsolta magát, ha nem Pirlo lesz a kapitány, akkor...

Olasz labdarúgás
1 órája

A Puskás Akadémia debreceni sikerrel indította az idényt

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: Paksi FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
1 órája

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
1 órája