Dzsudzsák Balázs: „Jól sikerült, nem?"

Vágólapra másolva!
2009.08.17. 08:08
Címkék
Hét gól született a vasárnap megrendezett, fordulatokban gazdag PSV–Ajax szuperrangadón, amelyen három futballista is két-két gólt szerzett – egyikük Dzsudzsák Balázs. A pályafutása 100. élvonalbeli mérkőzésén szereplő, még mindig csupán 22 esztendős eindhoveni szélső két gólt vágott szabadrúgásból, de talán a két „balosnál” is lenyűgözőbb volt az, amelyiket előkészítette. Nem túlzás: válogatott labdarúgónk világklasszis teljesítménnyel járult hozzá a PSV idénybeli első győzelméhez.

 

 

STEKELENBURG: SZÁZBÓL EGYSZER SIKERÜL
 

„Az első szabadrúgás után bevágódott a labda a felső sarokba. A másodiknál jó helyen álltam. Amikor előreléptem, lőtt, a labda éppen befért a léc alá. Százból talán egy lövés sikerül így" – nyilatkozta a meccs után Maarten Stekelenburg, az Ajax kapusa.

Dzsudzsák Balázs először az Ajax elleni bajnoki 37. percben villant meg, 30 méterről ballal óriási szabadrúgásgólt ragasztott a holland válogatott Maarten Stekelenburg kapujának bal felső sarkába.

„Két évvel ezelőtt, még a Debrecen játékosaként szereztem egy bombagólt a Zalaegerszeg ellen, igaz, nem szabadrúgásból, eddig azt tartottam életem legnagyobb góljának. De ez fölülmúlja azt, már csak az ellenfél miatt is. Az edzések után rendszeresen lövöldözök, hol a tartalék kapusunkkal, hol egymagam, és hihetetlenül jó érzés, hogy az elvégzett különmunkának megvan az eredménye. Esküszöm, hogy így akartam: nagy erővel a bal felsőbe" – magyarázta az 1–1-et eredményező bomba kapcsán Dzsudzsák a Nemzeti Sportnak.

A szélső első találata után gólpasszt is jegyzett, az 50. percben a világfutballban is ritkán látható mozdulatsorral bohócot csinált Rob Wielaertből és Gregory van der Wielből.

„Ösztönös volt, jóllehet Van der Wiel az egész meccsen felkínálta a befelé mozgást, úgyhogy arra gondoltam, meglepem. Jól sikerült, nem? – kérdezett vissza a rokonszenves szélső, majd elárult egy kulisszatitkot. – Van der Wiel gyakran cukkolt, a meccs végén pedig felhívta a figyelmemet arra, hogy jobban teszem, ha a tavasszal nem utazom el Amszterdamba, mert annak nem lesz jó vége. Csak nem akar lelőni, úgyhogy nem hagyom ki azt a meccset."

Ám ekkor még nem volt vége a Dzsudzsák-parádénak, ugyanis a magyar válogatott játékos a hosszú felsőbe is betekert egy szabadrúgásgólt: „Elárulom, hogy ezt nem is így akartam, csak minél élesebben középre szerettem volna ívelni a labdát."

MIÉRT NEM TELJESÍT ÚGY DZSUDZSÁK BALÁZS A VÁLOGATOTTBAN, MINT A PSV-BEN? A JÁTÉKOS VÉLEMÉNYÉT ELOLVASHATJA A HÉTFŐI NEMZETI SPORTBAN!

Dzsudzsák élete gólját lőtte vasárnap (fotó: Imago - archív)
Dzsudzsák élete gólját lőtte vasárnap (fotó: Imago - archív)

 

Legfrissebb hírek

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
1 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
2 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
2 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
2 órája

Gyász: elhunyt az Újpest Öregfiúk legendás edzője

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik