NB II: két pécsi játékos érkezik lábadozni a Kozármislenyhez

Vágólapra másolva!
2012.02.22. 12:31
Címkék
A PMFC két, pillanatnyilag nem hadra fogható játékosa került kölcsönbe a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Kozármislenybe, hogy felépülésük után a második vonalban érjék utol magukat – olvasható a mislenyi klub honlapján.

Az NB I-ben eddig 118 alkalommal pályára lépő Pintér Attilánál egy sportorvosi vizsgálaton szívritmuszavart állapítottak meg, amelyet kezelni kell. A közeljövőben szívkatéteres beavatkozás vár a játékosra, aki, ha minden optimálisan alakul, áprilisban léphet pályára mérkőzésen – fogalmaz a kozarmislenyse.hu.

Az ugyancsak a PMFC-ből érkező, 21 éves Zsdrál Miroszláv sérülést követő rehabilitációt végez, az ő játékára is várni kell.

Ezzel párhuzamosan a mislenyiek U18-as válogatott játékosa, Nagy Erik a PMFC-be igazol, ahol egyelőre a korosztályos csapatban számítanak rá.

Legfrissebb hírek

Lezárult a sportállamtitkárság sportszervezői pályázata, országosan húsz szakember kezdheti meg a munkát

Egyéb egyéni
17 perce

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
45 perce

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
52 perce

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
58 perce

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
1 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
1 órája

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik