Haladás: bemutatták a Hegedüs Péterről szóló könyvet

Vágólapra másolva!
2021.06.22. 15:49
null
Hegedüs Péter (középen) kalandos, és sikeres életútját könyvben dolgozták fel (Fotó: Cseh Gábor/Vas Népe)
Könyv jelent meg a Haladás legendás kapusáról, Hegedüs Péterről – A „Hege” – Aki király volt Király előtt címmel.

 

A '80-as évek egyik legjobb kapusának könyvét – amelynek szerzője Gál László – kedden mutatták be a Szombathelyi Haladás stadionjában. Az eseményen részt vett Hegedüs Péter is, aki elmondta, csak az igazságról beszélt, nem szépített az emlékeken, még azokon sem, amelyeken lehetett volna.

„Sokak számára nyitott könyv az életem, de vannak olyan dolgok a pályafutásomban, a magánéletemben, amelyeket tisztába szerettem volna tenni – ez most megtörtént” – mondta Hegedüs Péter a könyvbemutatón.

Az eseményen a főszereplő mellett Török Péter – Hegedüs pályafutását segítette edzőként és sportvezetőként is –, Halmosi Zoltán – a jóbarátja, aki nagy szerepet játszott abban, hogy Kaposvárról a Haladáshoz került –, valamint Király Gábor – aki tanítványa volt, ma pedig együtt dolgoznak – is részt vett.

A szerző, Gál László és a „főhős" csütörtökön 17 órakor közönségtalálkozót tart Szombathelyen a Pannónia Étteremben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik