Pintér Attila: Ha úgy látja a vezetőség, hogy én vagyok az akadály, akkor megteszem, amit meg kell tenni

F. B.F. B.
2025.04.21. 19:14
null
Pintér Attila (Fotó: Kovács Péter)
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB II 25. fordulójában a BVSC 2–1-re legyőzte a Vasast Kelemen Patrik találatával, aki 40 méterről ívelt a kapuba a 96. percben.

 

„Gratulálok a BVSC-nek, a szurkolókat pedig nagyon sajnálom! – értékelte Pintér Attila, a Vasas vezetőedzője a mérkőzést. – Nagyon gyengén játszottunk, ennek ellenére megszereztük a vezetést, mégsem tudtunk pontot szerezni. Ez volt a harmadik lehetőségünk arra, hogy feljutó helyre lépjünk előre, ám valamiért nem sikerül – ki kell értékelni, hogy ez miért van. Nekem is megvan természetesen a felelősségem, de mindenkinek magába kell néznie, az igazságot nem szabad elhallgatni! A mai teljesítmény miatt el kell beszélgetünk a folytatásról, és ha úgy látja a vezetőség, hogy én vagyok az akadály és nélkülem a csapat jobb teljesítményre képes, akkor megteszem, amit meg kell tenni. Úgy érzem, Nagy Miklós mindent megtesz a klubért és a játékosokért, ha valaki, akkor ő megérdemelné, hogy a Vasas NB I-es legyen, ahogyan azt is, hogy ne így futballozzon a csapat. Azonban nem akarom bántani a játékosokat sem, lehet, hogy a nagy nyomás görcsössé teszi őket, ezért kell kielemezni a történteket.”

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Kisvárda25164549–34+1552
2. Kazincbarcika25129444–22+2245
3. Vasas FC25133939–31+842
4. Kozármisleny25126738–34+442
5. Szentlőrinc SE251010533–23+1040
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia25810728–27+134
7. Mezőkövesd25961036–32+433
8. Budapest Honvéd25951133–36–332
9. BVSC Zugló25710823–26–331
10. Soroksár SC25861135–38–330
11. Budafoki MTE25861136–45–930
12. Csákvári TK25851233–40–729
13. FC Ajka25781029–36–729
14. Békéscsaba25771124–28–428
15. Gyirmót FC Győr25691034–39–527
16. Tatabánya25641523–46–2322

 

 

Legfrissebb hírek

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
7 órája

Erős Gábor: Vasas-fiesztából csináltunk Újpest-fiesztát – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 07:34

Angyalföldi örömmel pörgött fel, lila ünnepekkel folytatódott, szelfivel végződött – képeken az Újpest–Vasas bajnoki

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 22:55

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

Nem tudott javítani a DVTK, ezúttal otthon kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:20

Könnyű mondani, de nem remeghetnek meg a zuglói lábak a Diósgyőr ellen

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 10:20

A Vasas 29 év után nyerne újra Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 11:27

Tóth Milán csak akkor dobta magát, ha nem a labdát rúgták

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 11:24