Vasas: Hercegfalvi mellett még négy magyar próbajátékos érkezett

Vágólapra másolva!
2012.01.17. 12:57
Címkék
A tegnapi távozások után ma az érkezőké volt a főszerep a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasasnál: a klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Hercegfalvi Zoltán mellett még három magyar játékos látogatja a piros-kékek edzéseit, egy negyedik pedig délután csatlakozik.

Arról már tegnap beszámoltunk, hogy a Honvédtől az ősszel távozó támadó mától együtt tréningezek Urbán Flórián csapatával, és szóban már megállapodott a klub vezetőivel arról, hogy tavasszal a Vasast erősíti.Arról már tegnap beszámoltunk, hogy a Honvédtől az ősszel távozó támadó mától együtt tréningezek Urbán Flórián csapatával, és szóban már megállapodott a klub vezetőivel arról, hogy tavasszal a Vasast erősíti.

A 31 éves védekező középpályás, Tóth Balázs – aki 2008 és 2009 között már játszott az angyalföldieknél, legutóbb pedig a másodosztályú Gyirmótnál futballozott – próbajátékra jelentkezett.

A Vasas szakmai stábja teszteli még a védőként és védekező középpályásként is bevethető 25 éves Venczel Balázst is, aki legutóbb a Lombard játékosa volt.

Kovács Ádám, a Nyíregyháza 20 éves futballistája már tegnap óta a Vasassal edz, míg a legutóbb a REAC-nál szereplő 21 éves Tóth Máté délután jelentkezik tréningre Urbán Flóriánnál.

A szakember hamarosan mindegyik játékos szerződtetéséről döntést hoz.

VASAS
Érkezett:
Távozik/szabadon igazolható: Ambrusics Róbert (?), Lazar Arszics (szerb, ?), Bakos Szabolcs (Baja – kölcsönbe), Kasali Casal (nigériai, ?), Jusuf Dajic (bosnyák, ?), Farkas Balázs (?), Gál Szabolcs (?), Milos Jokics (szerb, ?), Dusan Mileusznics (szerb, ?), Jurica Pranjic (horvát, ?), Simek Péter (?), Mirel Sorin Soare (román, ?), Sütő László (MTK Budapest – kölcsönből vissza)
Akivel tárgyalnak: Hercegfalvi Zoltán (legutóbb Honvéd), Maróti Béla (Ferencváros), Oláh Lóránt (Ferencváros), Tóth Balázs (Gyirmót), Venczel Balázs (Lombard), Kovács Ádám (Nyíregyháza), Tóth Máté (REAC)

 

 

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
8 perce

Gyulai Miklós: Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet

Atlétika
22 perce

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
24 perce

A tiltakozások miatt a jövőben rövidebb szakaszok lehetnek a kerékpáros versenyeken

Kerékpár
40 perce

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
42 perce

Sportlövészet: Több junior készülhet a felnőtt-világbajnokságra

Utánpótlássport
46 perce

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
55 perce

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
58 perce
Ezek is érdekelhetik