Talán enged lélegzetvételnyi szünetet a katari futball-világbajnokság, hogy egy pillanatra – a karácsony évről évre visszatérő pillanatára – a hazai labdarúgás kerüljön előtérbe.

Kétezertizenkilenc után találkozhattak újra személyesen a honi futball nagyságai. Irántuk érzett tiszteletből valamennyiük nevét le kellene írnom – Esterházy Péter tette ezt, az író 70. születésnapjára lemásolta Ottlik Géza Iskola a határon című remekművét egy 57x77 centis rajzlapra. Most csak azokét a labdarúgókét írom ide, akik fájdalmunkra hiányoztak a megszokott arcok közül: Szepessy László, Fenyvesi Máté, Raduly József, Szőke István, Törőcsik András, Tóth József, Kardos József, Mészöly Kálmán.

A futball-legendák karácsonyát 15. alkalommal rendezték meg, stílszerűen ismét a Puskás Arénában. Az elmúlt két esztendőben a járvány nem engedett szorításából, ezért Jakab János szervezésében remekül megszervezett „futárszolgálat” vitte el a klubokhoz az ajándékokat. Ám ez nem pótolta, pótolhatta a közösségi élményt, amit a futball ad. A játékosok persze felhívták egymást, de ez sem helyettesítette a személyes együttlétet.

Ha disszertációt kellene írni a közösségi médiáról – vagy az annak nevezett, ám társadalmi hatásában nem biztos, hogy közösséget építő módiról –, először is elmennék a futball-legendák karácsonyára, hogy lássam, mi az, ami hiányzik a virtuális kapcsolatokból. Egyszerű a válasz: az élet maga. A korábbi labdarúgók nem a telefonjaikat nyomogatták, egymással beszélgettek – pontosabban egymás szavába vágva. Használtak persze mobilt, de csupán azért, hogy közös fényképek készülhessenek, mint egykoron. Csak régen a Képes Sportban jó néhány évvel fiatalabban harcolt a labdáért, mondjuk, Martos Győző és Zámbó Sándor egy-egy Fradi–Dózsán, most pedig tatabányaiak álltak volt honvédosok mellé, aztán leültek nosztalgiázni. Ez utóbbit lehet ugyan videókonferencián is, de életszerűtlen. Mert a sport lényege a közösségi élmény. A pályán és a fehér asztalnál egyaránt.

Nem véletlen, hogy az ünnep alkalmából megszólaló közéleti személyiségek egyöntetűen hangoztatták, a futball erősíti a nemzeti identitást, ebben vállalt szerepüket pedig csak köszönhetjük labdarúgóinknak, mert a személyes példamutatás mindennél fontosabb.

Az egymásba kapaszkodás.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!