NB I: történetének első izlandi légiósát szerződtette a Honvéd

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.02.15. 09:42
null
<strong>Vidar Ari Jónsson</strong> (balra) a kispestieknél folytatja (Fotó: <a href="https://honvedfc.hu/hirek/valogatott-szelsot-igazoltunk/2022-02-15" target="_blank">honvedfc.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd történetének első izlandi légiósát szerződtette Vidar Ari Jónsson személyében, aki másfél plusz egy évre írt alá a kispesti csapathoz – számolt be az igazolásról a magyar klub.

„Vidar személyében egy olyan szélsővel erősödtünk, aki lendületes játékával és nagy munkabírásával sokat tud majd hozzátenni a csapat teljesítményéhez. Legutóbbi idényében nagyon eredményesen futballozott. Tizenegy gólja mellett öt gólpasszt is kiosztott, amivel alapembere volt a csapatának” – nyilatkozta az új szerzeményről a Honvéd honlapjának Kun Gábor ügyvezető.

Vidar Ari Jónsson Izland fővárosában, Rejkjavíkban kezdte a karrierjét, majd nevelőegyesületében, a Fjölnirben debütált a felnőttek között. 53 első osztályú bajnokival a háta mögött igazolt a norvég Brannhoz, aztán kölcsönben szerepelt újra Izlandon, legutóbbi pedig a norvég első ligás Sandefjord alapembere volt, ahol 86 mérkőzésen 17 gólt és 13 gólpasszt jegyzett. Az izlandi válogatottban 2017 januárjában mutatkozott be, idén januárban gólpasszt adott az Uganda elleni 1–1-es felkészülési mérkőzésen – emelik ki a kispestiek.

„Csak jó dolgokat hallottam a klubról és mióta megérkeztem, személyesen is meggyőződhettem arról, hogy milyen profi körülmények vannak itt. Nagyon izgatott vagyok, már alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát a csapattal, szeretném a legjobb formámat nyújtani és segíteni a Honvédot, hogy minél jobb eredményeket érhessünk el együtt” – mondta a megállapodást követően a 27 éves jobbszélső.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Marko Petkovics (szerb, Topolyai SC – Szerbia), Olekszandr Petruszenko (ukrán, FK Minaj – Ukrajna), Vidar Ari Jónsson (izlandi, Sandefjord – Norvégia)
Kölcsönbe érkezők: Albi Doka
(albán, HNK Gorica – Horvátország), Dejan Drazsics (szerb, Slovan Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Samuel Asamoah (ghánai, U Craiova – Románia), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia),Szilágyi Vladimir (szerbiai, Topolyai SC – Szerbia)
Távozók: Eppel Márton (Diósgyőri VTK), Mohamed Mezgrani (belga-algériai, Puskás Akadémia), Nono (spanyol, Damak FC – Szaúd-Arábia)
Kölcsönbe távozók: Balogh Norbert
(DAC – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Talys Oliveira (brazil, NK Osijek – Horvátország, onnan Pafosz – Ciprus)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik