Megszerezte első tavaszi győzelmét a Véber-gárda

Vágólapra másolva!
2014.03.28. 18:55
null
George Menougong főszereplőnek bizonyult: gólt szerzett, és kiállították róla Raffaele Alcibiadét (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó NB I huszonkettedik fordulójában a Mezőkövesd hazai pályán nagy csatában legyőzte a Budapest Honvédot, George Menougong találatával. A hazaiak rengeteg helyzetet kihagytak, a kispestiek kapufát és lécet lőttek, Raffaele Alcibiadát pedig kiállították.

NB I
22. FORDULÓ

Mezőkövesd–Budapest Honvéd 1–0 (Menougong 27.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Megpróbálta egy szokatlan hangvételű nyilatkozattal felrázni egyre nehezebb helyzetbe kerülő csapatát Véber György, a mezőkövesdiek edzője, akinek legénysége az eltiltott Vermes Krisztián és Rajczi Péter nélkül próbálta meg pontokra váltani a mesteri dörgedelmeket – az ellen a Honvéd ellen, amely csak idegenben majdnem annyi pontot szerzett, mint ellenfele összesen.

Az első helyzetek ennek megfelelően a kispestiek előtt adódtak, de Emiliano Bonazzoli kapáslövése éppen Horváth Tamás mellkasához tartott, majd nem bizonyult jobbnak Thomas Hervé Job közeli próbálkozása sem, bár itt már bravúr kellett a kapustól. Erőlködtek, hajtottak a hazaiak, ám ritkán jutottak el az ellen 16-osának környékére – majd némileg váratlanul Bognár István gyorsan elvégzett szabadrúgása után az egyedül kiugró George Menougong megszerezte számukra a vezetést. 1–0!

Megfogta a kapott gól a Honvédot, nemhogy újabb helyzetig nem jutott a szünetig, hanem Bognár növelhette volna tovább a Kövesd előnyét, de elrontotta ziccerét.

A pihenő után Harsányi Zoltán gyorsan eldönthette volna a mérkőzést, de mindkét kecsegtető lehetőségét elrontotta (Véber kommentárját szerencsére nem hallottuk most, de maradjunk annyiban, hogy bizony erősen lélek- és idegromboló az edzői szakma), Marco Rossi pedig az Ayub Daud, Arturo Lupoli kettős bevetésével próbálta meg feldobni csapatát.

Fentebbi, edzői sorsra vonatkozó közhelyünket aláhúzta Harsányi harmadik elpuskázott ziccere, Raffaele Alcibiade teljesen fölöslegesen összehozott piros lapja – egy sárgával a háta mögött az olasz derékon ragadta Menougongot, mint Toldi Miklós a csehet, és a földre lökte dühében, mert az túl lassan ment le, amikor lecserélték – és Lupoli kapufája is; majd a hajrában Kemenes Szabolcs három ziccert is fogott.

A végén megkaphatta volna büntetését a Mezőkövesd, ám Lupoli emelése a lécen csattant – odahaza is legyőzte tehát a Kövesd a tavasszal eddig remeklő Honvédot.

KEMENES SZERINT BOGNÁR ISTVÁN A MEZŐKÖVESDI XAVI

A MÉRKŐZÉST KÖVETŐ EDZŐI NYILATKOZATOK A SPORT TELEVÍZIÓ KAMERÁJA ELŐTT
Véber György (a Mezőkövesd vezetőedzője):
– Szenzációs helyzetfelismerés után szereztünk vezetést, de Bognár Istvántól a kvalitásai alapján ezt várom. Zseniális dolgot művelt, jövök neki egy üveg pezsgővel, mert megígértem, hogy ha ilyen helyzetek után találunk a kapuba, akkor azt jutalmazom. Óriási taktikai harc folyt a pályán, jobb csapatot győztünk le, de az alázat, a fegyelem ma megvolt bennünk. Kemenes Szabolcs (a Honvéd kapusa – a szerk.) az imént nagyon korrektül elismerte a folyosón, hogy egy kapura lövésük volt, nekünk pedig egygólos előnyben kontrákból további három-négy lehetőségünk is adódott. Nagy különbségű győzelmet is arathattunk volna, bár a Honvéd játszott meddő mezőnyfölényben, de pontosan erre számítottunk. A végén a kihagyott helyzetek majdnem megbosszulták magukat. Nagyon sokat tettünk a győzelemért, le a kalappal a csapat előtt, mert egy erősebb, jobb csapatot vertünk meg, de úgy gondolom, megérdemelten. Menougong lelkének jót tesz a győztes gól, mert mostanában nem volt a kezdőcsapat tagja, hiszen ebben a rendszerben egy csúcsékkel játszunk, és a múlt héten Rajczi Péter kapott lehetőséget. Vele kapcsolatban Szlezák Zoli (a Mezőkövesd másodedzője) megjegyezte, hogy kivettük a féket, úgyhogy most van humor is az öltözőben. Nem volt szép meccs, de pontosan tudtuk, hogy ez vár ránk.

Marco Rossi (a Budapest Honvéd vezetőedzője): – Mérges vagyok, mert nem kellett volna kikapnunk ezen a mérkőzésen. Domináltunk, de a Mezőköved az egyetlen lehetőségéből gólt szerzett, utána pedig futottunk az eredmény után. Miután emberelőnybe kerültek, több kontratámadást is tudtak vezetni. Elégedetlen vagyok. Ha egész éjszaka játszunk, akkor sem rúgunk gólt, de ha nem használjuk ki a helyzeteinket, akkor meccset sem tudunk nyerni.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Forrás: mlsz.hu

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I, 22. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 28., péntek
19.00
Mezőkövesd–Budapest Honvéd 1–0
Solymosi Péter
Március 29., szombat
14.00
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC (Tv: M1)
Németh Ádám
16.00Kaposvári Rákóczi–MVM-PaksFábián Mihály
16.00
Pécsi MFC–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1)Vad II István
18.00Ferencváros–Lombard Pápa (Tv: Sport1)Becséri Dániel
20.00Győri ETO FC–MTK Budapest (Tv: Sport1)Farkas Ádám
Március 30., vasárnap
16.30
Videoton–Debreceni VSC-Teva (Tv: M1)
Iványi Zoltán
18.30
Haladás–Újpest FC (Tv: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 21 13 6 2 46–21 +25 45
2. Videoton FC 21 11 5 5 38–20 +18 38
3. Győri ETO 21 10 7 4 33–26 +7 37
4. Budapest Honvéd 22 9 6 7 32–25 +7 33
5. Diósgyőri VTK 21 8 9 4 33–26 +7 33
6. Pécsi MFC 21 9 5 7 34–31 +3 32
7. Haladás 21 8 8 5 29–24 +5 32
8. Ferencváros 21 8 6 7 31–31 0 30
9. Újpest FC 21 7 7 7 36–35 +1 28
10. Lombard Pápa FC 21 7 5 9 25–29 –4 26
11. Kecskeméti TE 21 6 8 7 26–33 –7 26
12. Puskás Akadémia FC 21 6 6 9 27–37 –10 24
13. Mezőkövesd 22 6 4 12 23–38 –15 22
14. MTK Budapest 21 4 7 10 22–26 –4 19
15. MVM Paks 21 4 7 10 25–35 –10 19
16. Kaposvári Rákóczi 21 2 6 13 18–41 –23 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik