Lázok eddig maradt, magenta színű új mez az MTK-nál

Vágólapra másolva!
2012.07.26. 20:00
null
Az MTK játékosai büszkén pózoltak az új szerelésben (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
Új szerelésekben, jó szellemű társasággal vág neki a labdarúgó OTP Bank Liga 2012–2013-as idényének az MTK Budapest csapata, amely a bajnokságban szeretne a mezőny első felében végezni.

 

Domonyai László, az MTK Budapest Zrt. vezérigazgatója a csütörtöki szezonnyitó sajtótájékoztatón sikeresnek értékelte az elmúlt évet, mivel a kék-fehér együttes magabiztosan jutott vissza az első osztályba, a Magyar Kupában pedig döntőt játszott.

„Titkos vágyunk, hogy újra eljussunk a Magyar Kupa döntőjébe, amelyet most már szeretnénk meg is nyerni” – jelentette ki.

Az igazgató egyúttal bemutatta a MTK négy új szerelését. A csapat az idegenbeli bajnokikon – a külföldi példákhoz hasonlóan – a megszokottól teljesen eltérő szerelésben, magenta színű mezben és sportszárban, valamint fekete nadrágban fog pályára lépni. A hazai bajnokikon a klasszikus fehér-kék-fehér összetételben szerepel majd, a kupameccseken kék-fehér-kékben, míg a Ferencváros elleni hazai örökrangadón vízszintesen csíkos mezben lép pályára.

Domonyai elmondta azt is, hogy a keret a Zalaegerszegről jött Hidvégi Sándorral, a Paksról visszatérő Hrepka Ádámmal, valamint a Kozármislenyről igazolt Rácz Ferenccel és az akadémiáról felhozott Bese Barnabással erősödött meg. Lázok Jánost elsősorban az Európa-liga-mérkőzésekre szerződtették, vele a bajnokságban már nem számolnak.

„Az Európa-liga miatt kevés pihenőt kaptak a játékosok, Hrepkát, Vadnait, Ladányit és Pált sérülés hátráltatta, de a csapat összességében a lehetőségekhez képest felkészült a bajnokságra” – jelentette ki Garami József szakmai igazgató.

„A támadósorban erősödtünk, a középső védő poszton azonban a távozó Szekeres helyére augusztus végéig még szeretnénk igazolni egy játékost.

Garami azt mondta, több fiatalt is be akar vetni az akadémiáról kikerülők közül, de hozzátette, nekik még időre van szükségük ahhoz, hogy ütőképesek legyenek.

Az új labdarúgók közül Rácz Ferenc és Hidvégi Sándor vett részt a sajtótájékoztatón, mindketten szakmai indokokkal magyarázták, hogy az MTK-t választották. A kék-fehérek a nyitó fordulóban vasárnap 15.30-tól a Kaposvárt fogadják.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lipcsei Péterrel a Ferencváros

Labdarúgó NB II
1 perce

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
15 perce

NB I: közösségi oldalán búcsúzott el a DVSC-től Megyeri Balázs

Labdarúgó NB I
17 perce

Gercsák Szabina kikapott a negyeddöntőben, vigaszágas a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
38 perce

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
56 perce

Semmi nyoma nem volt a csapatjátéknak – Price a Littler, Humphries párosról

Egyéb egyéni
57 perce

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
58 perce

Tenisz: továbbjutott Marozsán Halléban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik