Labdarúgás: követi a helyes utat az egykori fenegyerek

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.12. 13:03
null
Fitos József (Fotó: Bach Máté)
Fitos József, a magyar labdarúgás egykori fenegyereke látszólag magányos farkasként éli mindennapjait, másfél évtizede viszi egyedül, önállóan a saját focisuliját, Sze-Fi nevű klubját Szentendrén. Noha hívták – vissza – az NB I-be edzőnek, köszöni, nem kér belőle, így érzi jól magát. Boldog, elégedett ember, azt csinálja, amihez ért, amit szeret – a Magyar Nemzetnek adott interjút.

 

Hullámos ősz haj, hozzá szakáll, megnyerő mosoly. Mint egy befutott olasz producer. Ám a filmszakma jelesei nem pattannak fűnyírótraktorra. A Magyar Nemzet sportújságírója, Novák Miklós bevallotta, nem így képzelte a Fitos Józseffel való találkozást: azt gondolta, divatos öltönyben fogadja az elnöki irodájában, ehhez képest tréningruhában nyírja a füvet a kis traktorral. Nem talál alkalmazottat? – kérdezte Novák.

„Nem is keresek – felelte Fitos József. – Az adminisztrációt leszámítva mindent egyedül csinálok. Az edzéseket, a meccseket, igen, a fűnyírást, sőt a takarítást és a karbantartást is. Amit lát, az az én birodalmam. 2016-ban költöztünk ide, miután a korábbi bázisról, Izbégről el kellett jönnünk. Az egykori papírgyár hathektáros területének része ez a pálya is, el volt vadulva, gazosodva. Az egyik szülő közbenjárásával béreljük a területet a görög tulajdonostól. Csak a szülők segítettek rendbe hozni, taopályázatból csinosítjuk évről évre, ma már, láthatja, a nagy pálya mellett van egy kisebb és egy műfüves is, hozzá kicsi, de légkondicionált öltöző. Semmi luxus, de a célnak megfelel. Száznegyvenhat gyerekem van, ismerem, szeretem mindegyiket, a nyáron a szülőkkel együtt voltunk a Balatonon táborozni. Úgy élünk, mint egy szép nagy család. Ráadásul még eredményeink is vannak...”

RÉSZLET A NEMZETI SPORT 1995. FEBRUÁR 20-I SZÁMÁBÓL
– Előtte néhány héttel kupameccset játszotta­tok a Panathinaikosz ellen. A végeredményt még ma is emlegetik. Itthon öt-kettő ide, Athénban öt-egy oda...
– Már a kiutazáskor tudtam, itt valami nincs rendben. Mondtam is a velünk utazó Knézy Jenő­nek, ez nem lesz tiszta mérkőzés.
– Nem is volt?
– Több szempontból sem. Először is a csehszlo­vák bírót a görögök kivitték a lóversenyre, ahol nyert egy kalap pénzt. Kaptunk is lesgólt, meg jogtalan büntetőt, engem még ki is állítottak. Pe­dig a hotelben a meccs előtt, mint leendő játéko­sukat, megkerestek a görögök. Húszezer dollárt ajánlottak, ha beszélek a többiekkel. Nem vállal­tam, pedig akkor még nem is pattant ki a debre­ceni bundaügy. Csakhogy ez nemzetközi mérkő­zés volt! Ez tartott vissza, másokat viszont még ez sem...
– Ezt hogy érted?
Amikor már a görögök játékosa voltam, meg­kérdezték: jól nyaraltunk a pénzből? Aztán el­mondták, kik vették át azt az összeget, amit én nem fogadtam el.
– Neveket hallhatnánk?
– Nem! Még nem! Három nevet kellene mon­danom, de van, aki még aktív játékos. Talán majd ennek is eljön az ideje...

Fitos József a ZTE-ben mutatkozott be az NB I-ben, csupán tizennyolc évesen, két év múlva aztán az ősi rivális Haladáshoz igazolt, majd 1985-ben a sztárcsapat Honvédba. A szerző úgy véli, valószínűleg százból száz ember a Honvéd–Panathinaikosz párharcot említené Fitos pályafutása csúcspontjaként 1987 novemberéből, decemberéből. Elképesztően jól játszott azon a mérkőzésen, végül mégis tragikus hős lett, hiszen a kinti meccs végén kiállították, a Honvéd pedig – hiába vezetett itthon már 5–0-ra és nyert 5–2-re – Athénban végül 5–1-re kikapott és kiesett.

„Később megtudtam a pontos igazságot. A kinti meccs végén azért cserélték be a görögök Kalicakiszt, aki idővel a legjobb barátom lett Athénban, hogy provokáljon engem, folyamatosan rugdosott. A kiállítás, mondhatjuk, megérdemelt volt. Amikor már a Pana játékosa voltam, elmesélték, hogy a cseh játékvezetőt, Krchnakot a mérkőzés előtti napon kivitték a lóversenypályára és megsúgták neki, hogy melyik lóra tegyen egy csinos összeget. Véletlenül nyert... Felháborító volt a bíráskodás, elcsalták a meccset. A Honvédnál nem is bántottak a kiállítás miatt.”

Fitos 1988-ban szerződött a Panathinaikoszba, de a bundabotrány miatt várnia kellett a bemutatkozásra.

„A Debrecen elleni ominózus bajnoki előtt, 1986 áprilisában én a válogatottnál voltam, készültünk a mexikói próbaútra. Játszottam Debrecenben, nem tudtam, hogy bundameccs, de utána én is megkaptam a jussomat, a libamájat és hozzá negyvenezer forintot. Nem firtattam, miért, elraktam. 1988 őszén vett meg a Panathinaikosz, már ki is fizette értem a háromszázezer dollárt, amikor kipattant a botrány. Engem is bevittek. Kihallgattak, aztán elengedtek. Az elvtársak szerencsémre elkövettek egy hibát, nem vonták be az útlevelemet. Talán a rendőrök azt hitték, ezt már megtették a Honvédnál, és fordítva. Otthon, Szombathelyen tépelődtem, hogy mit csináljak, vár a Pana, én meg itt kínlódok. Az egyik szombaton gondoltam egyet, próbaképpen átléptem a határt. A kutya sem törődött velem, Gond nélkül kimentem és visszajöttem. Eldöntöttem, hétfőn indulás. Összepakoltam a Toyota Corollámba, irány Bécs! A határnál ekkor azonban megállítottak, bekérték a papírjaimat, félreállítottak, azt gondoltam, itt a vég, most aztán tényleg lecsuknak, s disszidálási kísérlet miatt jól megbüntetnek. De nem, átengedtek, óvatosan meg is kérdeztem a határőrt, mire föl tartóztattak ilyen sokáig. Szúrópróba, felelte... Amikor átléptem a határt, a Magyarország és Ausztria közötti százméteres senki földjén olyan diadalüvöltésben törtem ki, mint azóta sem. Bécsben repülőre szálltam, a kocsit egy barátom vitte haza. Az athéni megérkezés sem volt piskóta. A reptéren egyből a leszállás után két öltönyös fickó lépett hozzám, mondták, szálljak be a kocsijukba. Na, gondoltam, rám küldték a KGB-t. Bevittek Athén belvárosába, egy divatos üzletbe. Ekkor már végképp nem értettem a dolgot. Méretet vettek rólam, majd elém tettek egy zöld öltönyt zöld nyakkendővel, fehér inggel. Akkor esett le a tantusz. Miután átöltöztem, mentünk vissza a reptérre, s akkor már a hivatalos úton hagytam el a tranzitot. Amikor nyílt az ajtó, száz vaku villant. Másnap én virítottam az össze címlapon. Este hívtam Détárit, aki meglepetten kérdezte, a börtönből lehet telefonálni? Nem, röhögtem bele a telefonba, én is itt vagyok Athénban. Ilyen volt a fogadtatásom.”

1990-ben hazaigazolt Újpestre, de csak néhány meccset játszott és visszavonult. NB I-es edző is volt, ám csupán három meccsen át irányította a Honvédot.

„Viharos, azt is mondhatnám, sötét idők voltak. Döme helyére neveztek ki 2002-ben a Honvéd élére. Tudom, megneheztelt ezért, de semmi közöm nem volt a leváltásához, engem azután kerestek meg, s persze hogy elvállaltam. Ismertem a csapatot, én is a Honvédnál dolgoztam, az ifikkel, Torghelle Sándor és Vadócz Krisztián is a játékosom volt. Katasztrofális állapotok uralkodtak a felnőttcsapatnál. Csupán tizenegy játékosom volt két héttel a rajt előtt. Fizikai felmérőt tartottam, a keret fele háromezer métert sem tudott futni a Cooper-teszten. Aztán az első fordulóban a bajnok ZTE-vel játszottunk, 2–0-ra vezettünk, onnan lett 3–3. A ZTE néhány nap múlva ugyan megverte a Manchester Unitedet, én mégis kiakadtam az elrontott meccs miatt. A következő bajnokin, a Fradi ellen a csapat romániai játékosai, köztük magyarok és románok vegyesen, nem hajtották végre a taktikai utasítást. A szünetben hármukat is lecseréltem, s fiatalokat küldtem be. A meccs után persze egyből hívtak a tulajdonosok: ezt hogy gondolom? Egyeztettünk többször, még egy mérkőzésen én ültem a padon, aztán felálltam. Utána Ózdon töltöttem négy szép évet, a megye háromból felmentünk az NB III-ba, de aztán sajnos elfogyott a pénz. Azóta nem edzősködtem felnőttcsapatnál, pedig hívtak még az NB I-be is. Köszönöm, nem kérek belőle, a gyerekekkel sokkal jobban érzem magam, ott van értelme a munkámnak.”

Fitos József büszkén mesélte, minden korosztályban jobbak a szépen kistafírozott másik helyi klubnál, s három egykori tanítványa is már nyugat-európai csapatban játszik: a 17 éves Bartha Botond Szinisa Mihajhovics kifejezett kérésére került Bolognába, a 20 éves Kócsó Bálint az 1860 München, a 16 éves Tajti Ákos pedig a Twente futballistája.

De a profi labdarúgás nem is legyezgeti a hiúságát?

„Nem. Helyesebben nekem az a profizmus mércéje, hogy hány gyerekből tudok elismert és boldog futballistát nevelni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik