„Még jó ideig itt leszek, úgyhogy szokjatok hozzá!” – Hamilton nem gondol a visszavonulásra

H. L.H. L.
2026.05.22. 10:11
Hamilton pályafutása során először Montrealban aratott sikert, azóta további 104 íródott a neve mellé, de a 2024-es Belga GP óta nyeretlen (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton a Kanadai Nagydíj csütörtöki sajtónapján reagált a visszavonulásával kapcsolatos találgatásokra.

Időről időre felerősödnek a Lewis Hamilton jövőjével kapcsolatos találgatások: a hétszeres világbajnok az előző évben debütált a Ferrarinál, és pályafutása során először zárt dobogós helyezés nélkül egy teljes idényt. A 41 éves versenyző emellett 2022 óta nem részese a bajnoki küzdelemnek, és legutóbb a  2024-es Belga Nagydíjon aratott győzelmet. Ugyan Hamilton jobban ráérzett az idei autóra, és megszerezte az első pódiumát piros színekben, az első négy versenyhétvége alapján komoly fordulatra van szükség ahhoz, hogy harcba szállhasson a hőn áhított nyolcadik vb-címért.

A sportág történetének legeredményesebb versenyzője ráadásul nemegyszer alulmarad a házon belüli csatában is Charles Leclerc-rel szemben, miközben a Haasnál versenyző Oliver Bearman meggyőző teljesítményt nyújt, és már most a Ferrari jövőbeli pilótájaként emlegetik. Egyes híresztelések szerint Hamilton akár már a mostani szezon végén szögre akaszthatja a bukósisakját, a brit azonban cáfolta a találgatásokat a Kanadai Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, és egyúttal megerősítette, hogy szerződése 2027-re is Maranellóhoz köti.

„Még mindig szerződésben állok, minden százszázalékosan tiszta számomra. Továbbra is koncentrált és motivált vagyok, még mindig teljes szívemből imádom azt, amit csinálok, és még jó ideig itt leszek, úgyhogy szokjatok hozzá! Sok ember próbál nyugdíjba küldeni, de még csak meg sem fordult a fejemben. Már most azon járnak a gondolataim, mi következik ezután, és nagyjából öt évre tervezek előre, szóval az a tervem, hogy még egy darabig itt leszek.”

„Mindig arra törekszem, hogy jobb kolléga és jobb csapattárs legyek a körülöttem lévő emberek számára, illetve hogy még többet hozzak ki magamból és a teljes csapatból, amellyel együtt dolgozom. A csapatmunka tényleg valóra váltja az álmokat, ez valóban így működik. Amikor egy hatalmas csoporttal dolgozol együtt, rengeteg különböző energia találkozik, és elég rugalmasnak kell lenned ahhoz, hogy beilleszkedj ezekbe a különböző egységekbe. Úgy érzem, jó helyzetben vagyunk a csapatommal. Mindig akadnak kezdeti nehézségek, és olyan dolgok, amelyeken dolgozni kell, de nagyon elégedett vagyok.”

F1
2026.05.21. 14:03

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

Zárul az ADUO-rendszer első értékelési szakasza, és utoljára versenyez a mezőny a június 1-i szigorítások előtt.
55. KANADAI NAGYDÍJ
MÁJUS 22., PÉNTEK
Szabadedzés18.30–19.30
Sprintidőmérő22.30–23.14
MÁJUS 23., SZOMBAT
Sprintverseny18.00–19.00
Időmérő22.00–23.00
MÁJUS 24., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 305.27 km) rajtja22.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Monacói Nagydíj, Monte-Carlojúnius 7., 15.00
Katalán Nagydíj, Barcelonajúnius 14., 15.00
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 28., 15.00


 

Legfrissebb hírek

Verstappen június óta remek sorozatban, Lawson formája fejtörést okoz a Red Bullnak 

F1
11 órája

A Formula–1 visszatér Afrikába – hivatalos

F1
16 órája

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2026.10.12. 11:14

Lehetséges? Kiszámoltuk, így lehet világbajnok Max Verstappen 2026-ban

F1
2026.10.12. 10:50

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
2026.10.11. 17:54

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
2026.10.11. 16:00

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30