Korcsmár féláron kellene a Brann-nak

Vágólapra másolva!
2010.12.08. 18:40
null
Korcsmár (balra) kellene a Brann-nak (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Norvég internetes források szerint a Brann labdarúgócsapata szeretné a klubnál tartani az Újpesttől kölcsönkapott Korcsmár Zsoltot. A norvég együttes viszont kisebb összegért szerezné meg a középpályás játékjogát, mint ami a szerződésben foglalt opciós jogban szerepel.

A Korcsmár kölcsönszerződésében szereplő záradék alapján a norvég klubnak 250 ezer eurót kellene fizetnie (2011. január 1-ig) a futballista játékjogáért, de a Brann ennél kevesebből szeretné megúszni a sportoló megvételét.

Sajtóinformációk szerint ennek az összegnek a felét, 125 ezer eurót már nem sajnálna a Brann Korcsmárért. Az Újpest azonban ennyiért nem válna meg játékosától.

A két klub részéről eddig senki sem számolt be semmi konkrétumról az ügyben A labdarúgó esetleges klubváltása azonban nemcsak a két csapaton múlik, a futballistának is meg kell egyeznie a norvégokkal.

Erre mindenesetre van esély, Korcsmár ugyanis korábban elmondta: szívesen maradna Norvégiában.

„Először a két klubnak kell megegyeznie, addig talán felesleges is erről beszélni. Szívesen maradnék Bergenben, mert úgy érzem, a norvég első osztály megfelelő lépcsőfok a pályafutásomban” – vélekedett korábban Korcsmár.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
2 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
2 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
2 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
3 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
3 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik