Kiszenvedett sikerével már második az FTC

Vágólapra másolva!
2010.10.30. 17:01
null
Nagy küzdelemben hazai siker született a mérkőzésen (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A labdarúgó NB I 12. fordulójának első szombati mérkőzésén a Ferencváros Rodenbücher István góljával 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Szolnoki MÁV-ot. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a vendégek tíz emberrel fejezték be a találkozót, Petar Sztanisicset ugyanis a 90. percben kiállították.

A rendkívül feledhető első félidő első helyzete a vendégek előtt adódott (egyben ez volt a Szolnok egyetlen gólszerzési lehetősége is), Csizmadia hibájából Szalai elé került a labda, ám lövését könnyedén fogta a Ferencváros kapuját ez alkalommal védő Haber.

A játékrész legszebb próbálkozását Rósa mutatta be, az első negyedóra végén mintegy 26 méterről zúdított kapura, Rézsó azonban a léc fölé paskolta a labdát.

A meddő mezőnyfölényben játszó hazaiak sokáig nem tudtak mit kezdeni a szolnokiak betonvédekezésével, és főleg Miljkovic és Rósa révén próbáltak veszélyeztetni – előbbi gyanús körülmények között huppant a földre a 16-oson belül, ítélet nélkül, majd utóbbi kapura húzását fogta a vendégek kapusa.

A félidő hajrájában még Heinz pörgetésével és Rodenbücher szélről leadott lövésénél kellett a vendégeknek figyelniük, végül azonban egyikből sem született gól.

A folytatásban valamivel magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a hazai csapat, és már a 2. percben megszerezhette volna a vezetést, Miljkovic beadását azonban Schembri 5 méterről kapu fölé fejelte.

A csereként beálló Tóth pontrúgásai és passzai után alakult ki helyzet a hazaiak előtt, ezek közül pedig a 62. percben egyet ki is használtak társai, egy bal oldali szabadrúgás után Rodenbücher fejesével megszerezte a vezetést a Ferencváros (1–0).

Ezután is maradt a hazai fölény, ám Schembri és Heinz legnagyobb lehetőségeit is kihagyta – utóbbi 4 helyzetet is elpuskázott, így egygólos ferencvárosi előnnyel érkeztek a csapatok az utolsó tíz percre.

A hajrában előbb Miljkovic növelhette volna a hazaiak előnyét, majd Tchami nagy helyzetéből született kis híján egyenlítőgól. Az utolsó percben még egy Tóth-kapufát és egy óriási Rézsó-védést láthatott a közönség – utóbbinál ismét Miljkovic próbálkozott, gólt azonban nem, csak egy kiállítást tartogatta  az utolsó percek, Sztanisics mehetett társainál 3 perccel korábban zuhanyozni.

Végül tehát 1–0-ra nyert a Ferencváros, győzelmével pedig a második helyre jött fel a tabellán.

FTC–SZOLNOK 1–0
 

 


xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/12,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 perce

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
16 perce

Novak Djokovics francia másodosztályban szereplő futballklub részvényese lett

Francia labdarúgás
27 perce

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
49 perce

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
52 perce

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
1 órája

„Nagyon sok szép állomása volt ennek az útnak” – Molnár Tamás 50 éves     

Vízilabda
1 órája

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik