Honterápia – Deák Zsigmond jegyzete

Ahogyan létezik párterápia, úgy létezik honterápia is, az utóbbit azoknak ajánlom, akik gyengülni érzik magukban a hazafiságukat, kapcsolatukat nemzettársaikkal, vagy egyáltalán nem érzik, manapság ez szinte trendi világjelenség. Szóval nekik javaslom, hogy ebben az esetben orvosuk és gyógyszerészük helyett keressék fel a kisebbségben, szórványban élő magyarság közösségeit, rendezvényeit, s akkor jó eséllyel rendbe jönnek. Székelyföldi kirándulás, csíksomlyói búcsú, szerémségi bortúra, csallóközi barangolás, DAC-meccs – csak néhány a lehetőségek közül, tessék választani! Garantálom, akinek egyébként nincs igénye a „magyarkodásra” (már a kifejezés is rossz vicc, a többi nyelven nem létezik ilyesmi hasonló, önostorozó, pejoratív értelemben), az is más, teljesebb emberként tér haza, mert ha akarja, ha nem, valami megérinti a lelkét.A sport, a labdarúgás, a szurkolás eleve tökéletes katalizátor, hiszen alapjaiban szól a közösségi élményről, a nemzeti érzés megéléséről, mindez a kisebbségi lét mindennapi nehézségeivel megspékelve igazi dacot, akarom mondani, DAC-ot szül. Helyszíni riportunkban annak próbáltunk utánajárni, miképp vált a dunaszerdahelyi futballegylet a magyarság egyik önmegtartó jelképévé, s merre vezet tovább az útja. Nagy titok nincs, hiszen csak észre kell venni az öltözőfolyosó ajtaja feletti táblán: „Első a klub! Második a csapat! Harmadik az egyén!” S mivel a klub gyökere a nemzeti öntudatba, az elhivatott szurkolótáborba, a felvidéki diaszpórába szervesen kapaszkodik, máris megvan a megfejtés. Lehet az öltözőben tizennyolc nép fia, uralkodhat bábeli zűrzavar, ha az alapfilozófia világos, erős és természetes, mindenki megérti. Szól a Himnusz, szól a Nélküled, Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és más-más magyar sportlegenda végzi el a kezdőrúgást – ez alól nem tudja és nem is akarja kivonni magát senki, a földkerekség akármelyik szegletéből érkezett is Kukkóniába.Bizony, ide: a most mezszponzorként szereplő cég és egyben termékcsoport Csallóköz történelmi nevét viseli, amely állítólag még a tatárjárás idejéből ered. A menekülő helyiek az ellenség mozgását egy honos békafaj, a vöröshasú unka hangján jelezték egymásnak: kukk-kó! Majd' nyolcszáz év elteltével menekülni már nem kell, az ellenség is ellenfél inkább, de a megmaradás legalább olyan fontos, mint valaha: ha van DAC, vagyunk mi is.A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!