Felkészülés: tíz KTE-gól szünet után, tizennégy a vége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.29. 19:02
A Kecskeméti TE labdarúgócsapata kiütéses, 14–2-es győzelmet aratott a Bölcske ellen felkészülés mérkőzésen.

Az első félidő kétgólos kecskeméti vezetést hozott: a KTE, amely az edzésen ujjtörést szenvedő, így pár hetet kihagyó Antal Botond nélkül játszott, 4–2-re vezetett. A második játékrészre aztán bejött az első sor, és „szétcsapott”: a Kecskemét tíz gólt pakolt be negyvenöt perc alatt, így végül tizenkét gólos különbséggel győzött. A Kecskemétben két próbajátékos szerepelt a második félidőben, a szerb Ivan Jakovljevics és a macedón Gjorgji Tanusev.

A mérkőzés után a felkészülési nyitányt „tökéletesnek” értékelő Bekő Balázs vezetőedző a keret kicserélődéséről is beszélt.

„Több poszton akarunk még erősíteni, ezért 6-7 próbajátékost viszünk magunkkal az edzőtáborba. Vaskóval és Mohl Dáviddal megszakadtak a tárgyalások, pedig szerettük volna őket megtartani, így őket mindenképpen pótolnunk kell. Elsősorban magyar játékosokkal tárgyaltunk, de ha nincs más, külföldiekkel pótoljuk őket”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BÖLCSKE–KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO 2–14 (2–4)
KTE:
Verebélyi – Koszó, Gyagya, Póti, Farkas A. – Csillag, Patvaros, Tölgyesi, Gréczi – Kalmár, Csima. 2. félidő: Csala – Mogyorósi, Jakovljevics, Koszó, Forró – Tanusev, Savic, Nagy P. – Balázs Zs., Rajczi, Yannick
Gólszerző:
Balázs Zs. 4, Rajczi 3, Yannick 2, Koszó 2, Csillag, Csima, Kalmár


AZ NB I-ES CSAPATOK SZOMBATI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Sajószöged–Mezőkövesd 0–21
PMFC–FK Gazovik Orenburg (orosz II. o.) 2–1
Bölcske–KTE-Phoenix Mecano 2–14
Bp. Honvéd–Piast Gliwice (lengyel) 0–1
DVSC-Teva–FC Tatran (Eperjes; szlovákiai) 5–0
Győri ETO–Parndorf (Pándorfalu; osztrák II. o.) 3–2
Ferencváros–Szekszárd 4–1
DVSC-Teva–DVTK2–1

 

Legfrissebb hírek

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

NB II: játékost cserélt a Szeged és a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 16:06

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Megszerezte első pontjait a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:45

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik