DVSC: a szlovák válogatott Saláta Kornél érkezhet

Vágólapra másolva!
2014.07.16. 09:17
null
Saláta Kornél iránt a DVSC is érdeklődik
Saláta Kornél közös megegyezéssel felbontotta az év végéig szóló szerződését az FK Rosztov futballcsapatával, így szabadon igazolható – a pozsonyi Új Szó értesülése szerint akár a magyar bajnok DVSC-Tevához is kerülhet.

„Jelenleg a párkányi csapattal gyakorolok, remélem, a hét végéig eldől, hogy hol folytatom. Úgy tűnik, egyelőre nem térek vissza Oroszországba – idézi az Új Szó Saláta Kornélt. – Magyarországról, Ausztriából és Csehországból van ajánlatom, konkrétan a Debrecen, a Sturm Graz és a Slovan Liberec érdeklődik irántam. Menedzserem, Csontó Károly tárgyal az említett klubokkal, úgy tervezem, hogy egy évre kötelezem el magam."

A 29 esztendős, 29-szeres szlovák válogatott hátvéd 2010-ben játszott a világbajnokságon, majd 2011 januárjában került az élvonalbeli orosz klubhoz. Két és fél szezonon át kulcsembernek számított, azonban tavaly nyáron egy évre kölcsönadták az újonc Tom Tomszknak, amely kiesett a Premjer-ligából.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Burics András (KTE – kölcsönből vissza), Engel Alex (Vasas – kölcsönből vissza), Gál Mátyás (Vasas – kölcsönből vissza), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Ferencváros), Lucas Marcolini (brazil, Békéscsaba – kölcsönből vissza), Vukasin Polekszics (montenegrói, KTE – kölcsönből vissza), Sigér Dávid (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Szűcs István (Létavértes – kölcsönből vissza?), Varga József (Middlesbrough – Anglia, kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Balajti Ádám (?), Bernáth Csaba (visszavonult), Engel Alex (Mezőkövesd?), Gál Mátyás (Vasas, kölcsön után végleg), Kovács Ádám (KTE – kölcsönbe?), Króner Martin (ZTE – kölcsönbe), Kuti Krisztián (KTE?), Pölöskey Péter (PMFC – kölcsön után végleg), Sigér Dávid (Balmazújváros), Spitzmüller István (Nyíregyháza), Szécsi Márk (KTE után Nyíregyháza – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Ibuszuki Hirosi (japán, Valencia B – Spanyolország), Saláta Kornél (szlovákiai, szabadon igazolható – legutóbb FK Rosztov, Oroszország)

 

Legfrissebb hírek

Nyilvános szereptévesztés – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.11.13. 00:40

Női kézilabda NB I: az Esztergom pontot veszített Vácon, a vártnál szorosabb meccsen nyert a Győr

Kézilabda
2025.11.12. 20:41

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
2025.11.10. 10:05

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 14:43

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

NB I: régi-új cégvezető az éllovasnál

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 15:47

Bárány Donát: Addig kell ütni a vasat, amíg meleg…

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 11:37
Ezek is érdekelhetik