Bartha Csaba távozik a Lokitól

Vágólapra másolva!
2010.12.29. 13:16
null
Bartha Csaba (jobbra) elhagyja a Lokit (Fotó: dvsc.hu)
Címkék
A DVSC labdarúgócsapata közleményben jelentette be, hogy Bartha Csaba távozik a sportigazgatói posztról, és januártól ismét egyetemi tanárként dolgozik.

 

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a debreceni klub közleményét:

„Dr. Bartha Csaba úgy döntött, hogy elköszön a DVSC-től. Két éven át dolgozott a klubnál, segítette a szakmai stáb munkáját, és a menedzsmentben sportigazgatóként dolgozott, januárban azonban visszatér az egyetemre tanítani.  

„Úgy döntöttem, hogy januártól visszamegyek az egyetemre dolgozni – nyilatkozta dr. Bartha Csaba. – Meglátjuk, mit hoz a jövő. Január tizenötödikéig maradok a klubnál, addig szeretném átadni az általam végzett feladatokat és szeretnék mindenkitől elköszönni. A Lokihoz 2009 januárjában érkeztem, és ez a két év nagyon fontos állomása volt az életemnek. Az elmúlt évtized legsikeresebb magyar labdarúgócsapatánál nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt a klubvezetőségben és a szakmai oldalon egyaránt, ami megtiszteltetés volt számomra. A játékosokkal nagyszerűen dolgoztunk együtt, csak köszönettel tartozom nekik."

Legfrissebb hírek

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
1 perce

Copa Sudamericana: félbeszakadt a nyolcaddöntő argentin–chilei párharca

Minden más foci
31 perce

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
35 perce

Megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal, Torinóból vesz középpályást a Forest – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
43 perce

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
1 órája

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
1 órája

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
1 órája

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik