Bárányos: A körülmények rákényszerítettek a váltásra

Vágólapra másolva!
2011.06.21. 11:05
null
Bárányost szerették Pápán, de két és fél után elköszönt (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Címkék
Bárányos Zsolt elhagyja a Lombard FC Pápa labdarúgócsapatát, és a szintén élvonalbeli Vasasban folytatja a pályafutását. A 35 éves, hatszoros válogatott középpályás – aki a 2003–2004-es és a 2005–2006-os szezonban már szerepelt az angyalföldi klubban – kétéves szerződést írt alá.

„Abban a Vasasban remek játékosok szerepeltek, a mai napig nem tudom az okát, miért buktunk el a bajnokságban” – nyilatkozta Bárányos Zsolt a Nemzeti Sportnak a korábbi angyalföldi időszakáról. Az élet azonban nagy rendező: a Ferencváros akkor a tartozásai miatt a kizárás sorsára jutott, így a Vasas mégis meghosszabbította az élvonalbeli tagságát.

„A kupában egyébként egészen a döntőig jutottunk, és ott csak tizenegyesekkel kaptunk ki a Videotontól – folytatta az emlékek felidézését a labdarúgó. – Soha nem felejtem el, a finálé előtti napon a büntetőket gyakoroltuk, és Farkas József, a pályaedző épp Molnár Zolira szólt rá, hogy Monyó, vedd komolyan, lehet, hogy épp rajtad múlik a kupagyőzelmünk. Mire a hátvéd azt mondta, ha rajtam múlik, én belövöm. Aztán éppen ő hibázott. De ez már történelem.”

Bárányos két és fél idényen át segítette a pápaiakat, előbb a feljutáshoz, majd abban, hogy az élvonal egyik biztos középcsapatává váljanak. A szerződése viszont lejárt, és többszöri egyeztetést követően sem sikerült megállapodnia a klubbal a közös folytatásról, így távozott.

„Nagyon jól éreztem magam a Lombardnál. Amikor két és fél esztendővel ezelőtt odaszerződtem, a csapat másodosztályú volt, és azt ígértem Bíró Péternek a félszezonban, hogy igenis feljutunk. Megtettük. Aztán azt mondtam, hogy ha törik, ha szakad, évről évre benntartom a csapatot az első osztályban. Ez is megtörtént. Mára a Pápa az NB I egyik legstílusosabban futballozó gárdája lett, nagyrészt Véber György munkájának köszönhetően. Mondom, szerettem ott játszani, ám a körülmények, mondjuk úgy, rákényszerítettek a váltásra. De erről most nem szeretnék többet mondani.”

A futballista, aki pályafutása során légióskodott Belgiumban és Görögországban, valamint itthon több klubot is szolgált, motivációként megemlítette, hogy szeretne a Vasassal az élmezőnyben végezni, és úgy készül, ebben neki kulcsszerep jut majd osztályrészül. Jelen pillanatban ég a vágytól, hogy Angyalföldön edzésre jelentkezhessen, bár még vár rá néhány elintézendő dolog Pápán.

A KEDDI NEMZETI SPORTBAN A RUTINOS KÖZÉPPÁLYÁS BESZÉL ARRÓL, HOGY PAOLO MALDINI PÉLDÁJÁBÓL KIINDULVA AKÁR NEGYVENÉVESEN IS EL TUDJA MAGÁT KÉPZELNI PROFIKÉNT, ÉS A VASAS MELLETTI ÉRVEK EGYIKE A GYÖNYÖRŰEN FELÚJÍTOTT FÁY UTCAI LÉTESÍTMÉNY VOLT, AMELYBE „ÖRÖM NAP MINT NAP KIJÁRNI”.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
3 perce

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
10 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
29 perce

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
32 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
58 perce

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
1 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik