Emlékezés: angyalföldi brazilverő – 80 éves lenne Farkas János

Az ötvenes évek végét írtuk, amikor egy 17 éves kis romagyerek bemutatkozott a Vasas első csapatában. Farkas Jánost a László Kórházból azon a nyáron igazolta le a piros-kék klub, és hiába kapott ki szeptember 5-én csapata otthon a Haladástól, az egyetlen Vasas-gólt Farkas szerezte.
Játszott a magyar győzelemmel záruló 1960-as UEFA-tornán (a korabeli ifjúsági Eb-n), a nagyválogatottban 1961 decemberében Chilében mutatkozott be egy 0:0-val záruló meccsen, még nem volt húszéves, amikor a 75. percben Kuharszki Béla helyett beküldte őt Baróti Lajos szövetségi kapitány. A chilei világbajnokságon már ott volt, de pályára még nem lépett.

Edzői nehezen bírtak bohém természetével, 1963 nyarán először házi fegyelmi vizsgálat elé állították, majd június 25-én a Vasas elnöksége  „ ismételten mutatkozó sportszerűtlen élet­módja miatt Farkas Jánost, a válogatott balösszekötőt egy évre eltiltotta a játéktól”. Ehhez képest alig telt el két hónap, még a nyári szünet vége előtt újra feltűnt a csapatban, nyilván voltak, akik sikerrel lobbiztak a rehabilitálásáért. („Az elnökség foglalkozott Farkas ügyé­vel, megállapította, hogy a játé­kos eltiltása óta jól­­ viselkedett, ezért hátralevő büntetését hat hó­napi próbaidőre felfüggesztette. Remélhetőleg Farkasnak használt a fegyelmezés, és rászolgál az elő­legezett bizalomra...”)  .
  
A 21. születésnapján, 1963 márciusában ma már elképzelhetetlen módon: pályára lépett a Ferencváros–Petrolul Ploiesti VVK-negyeddöntőben. „A Ferencváros öltözőjében egy kissé nyomott volt a hangulat a sok sérült miatt. Somogyi László, a Ferencváros labdarúgó-szakosz­tályának vezetője közölte, hogy mivel Albert, Rákosi, Orosz és Varga sérült, s mivel nem játszhatott Rátkai sem, megállapodtak a Vasassal abban, hogy erre a mérkő­zésre a piros-kékek kölcsön­adják Farkast”– írta a formabontó klubcseréről a Népsport.

A 2:0-s zöld-fehér sikerrel záruló meccsen a Fradi Aczél – Novák, Mátrai, Dalnoki – Vilezsál, Ko­csis – Kökény, Fenyvesi II, Friedmanszky, Farkas, Fenyvesi dr. összeállításban játszott, az UEFA-kupa elődjének számító, eredendően valóban városok és nem klubok számára kiírt sorozatban később egészen a Dinamo Zagreb elleni elődöntőig menetelt, így ez a siker is szerepel Farkas János szakmai önéletrajzában.

Előtte és utána azonban anyaegyesületével, a Vasassal háromszor is felért a csúcsra az akkor már régi fényében azért nem csillogó Közép-európai Kupában. És persze tagja volt az 1964-es tokiói olimpián győztes csapatnak is, mások mellett Bene Ferenc, Csernai Tibor és Komora Imre oldalán mind az öt meccset végigjátszotta, a jugoszlávoknak gólt is lőtt.

Mészöly Kálmánnal való barátsága városszerte híres volt, könnyű dolga volt annak, aki a pesti éjszakában találkozni akart a Vasas két királyával – a nagyvárosi legenda szerint egy Fáy utcai edzés előtt az öltözőben Farkas Illovszky Rudolf eligazítása közben álmából riadt fel egy átmulatott este után, és csak ennyit mondott Mészölynek: „Kálmán, fizessünk, aztán menjünk...”    
 
Óriási éve volt 1966, és nemcsak azért, mert a veretlenül győztes Vasassal magyar bajnok és 25 találattal gólkirály lett, hanem az angliai világbajnokságon bolondot csinált a brazilokból is. Az ugyancsak csúcsformáját futó Bene Ferenc és Albert Flórián csatártársaként megrúgta az egyik legemlékezetesebb magyar vb-gólt („Nem félünk a Farkastól!” – á la Szepesi György), majd egy ennél is nagyobbat, de azt les címén tévesen nem adta meg az angol Dagnall játékvezető, így nem 4:1-re, „csak” 3:1-re vertük meg az előző két világbajnokság aranyérmesét.

Angliából hazajövet sem lassított, 1966 őszén alig több mint egy hónap leforgása alatt három válogatott mérkőzésen nyolc gólt szerzett, ebből csak a franciák ellen négyet... A következő év elején elment a Vasassal Dél-Amerikába (ahová akkoriban szinte hazajártak a magyar klubok), ahogy kell, meg is nyerte a piros-kékekkel a Hexagonal-tornát egyebek mellett Pelé Santosa és a Világkupa-győztes Penarol előtt, és még gólkirály is lett a maga hét találatával. A címhez kellett a Colo-Colónak a 9:3 alkalmából rúgott három gól is... A Santos és a Penarol (utóbbi Mészöllyel együtt) is szerződési ajánlattal bombázta a Vasas támadóját, aki viszont állítólag arra hivatkozva, hogy nagyon hiányozna a pörkölt és a paprikás csirke, elhárította a két dél-amerikai óriás közeledését. Két legszuperebb évének a végén az Aranylabda-szavazáson (az 1967-est Albert Flórián nyerte meg) 1966-ban hetedik, 1967-ben tizedik lett.

Az 1968-as mexikóvárosi olimpia után Alberttel, Szűcs Lajossal és Novák Dezsővel (aki az eredetileg meghívott Bene helyett utazhatott) együtt meghívták a Helenio Herrera, Helmut Schön és Otto Gloria által összeállított világválogatottba is, ahol a jugoszlávok zsenije, Dragan Dzsajics cseréjeként játszhatott egy félidőt a riói Maracana 93 ezer nézője előtt a braziloktól végül egy Albert-gól ellenére 2:1-es vereséget szenvedő klasszistizenegyben.

Farkas karrierjének érdemi része végül Marseille-ben ért véget, ahol Mészöly jegyezte meg a csehszlovákok elleni elbukott 1969-es vb-pótselejtező után a híres mondatot („A mi időnk lejárt...”), ám nem ő, hanem az akkor mindössze 28 éves Farkas János nem volt soha többé válogatott.
A magyar NB I-ben még elfocizgatott, 1972. május 31-én az Egri Dózsa elleni 3–1-es vereséggel fejezte be pályafutását. Az NB I-ben 290 meccsen 169 gólt szerzett, ami remek mutató – 1972 júliusában csereként még pályára lépett Mészöllyel együtt a Vasas Kossuth KFSE elleni felkészülési meccsén, fölröppent, hogy Szegedre igazol, ám örök barátjával együtt hirtelen visszavonult. Mészöllyel és Ihász Kálmánnal együtt végül 1974-ben egyes források szerint 20 ezer, mások szerint 30 ezer hálás néző előtt búcsúztatták el a Fáy utcai népünnepélyen, ahol utoljára Vasas-mezben még kettőt vágott a válogatottnak.

„Hívták »Brazilnak«, mert az 1966. évi vi­lágbajnokságon legszebb, örökké felejthetetlen gól­ját érte el Liverpoolban azon a fantasztikus magyar–brazil mérkőzésen (3:1); a L'Équipe című neves sport­lap elnevezte »Monsieur Gólnak«, miután szintén 1966-ban mind a négy ma­gyar gólt ő szerezte a Nép­stadionban a franciák el­len; a legtöbben azonban egyszerűen Jancsinak szólí­tották, mintegy igazodva ahhoz, amilyen nemesen egyszerű, közvetlen és sze­rény ember volt...”  – emlékezett meg róla a Népsport, amikor a rendszerváltozás hajnalán, 1989 szeptemberében totószelvény kitöltése közben egy kelenföldi kiskocsmában megállt a szíve...

Mészöly éppen aznapra a Fáy utcai stadion éttermébe szervezett találkozót a régi Vasas-játékosoknak, ott kapta telefonon a hírt, hogy a barátja elment.