Biztos félrenyelték a kései ebédet a mezőkövesdi szurkolók, Kuttor Attila pedig abban a pillanatban ezerszer is megbánhatta, hogy a kevésbé stresszes szívsebész vagy ipari alpinista szakma helyett éppen futballedzőnek állt, hiszen Piscitelli kapus olyan magától értetődő szerencsétlenkedéssel hozta össze a Kisvárda vezető gólját, amely még a mai futballban is a szilveszteri összeállítások egyik stabil eleme lehet.

Videó: óriási kapushibából szerzett korán vezetést a Kisvárda

A mai futballban, írhatjuk, elvégre régen is voltak hihetetlen kapusbakik, itthon és külföldön egyaránt, de még a műfaj legjelesebb képviselője, az újpesti Roland Praj is általában a kezével hozta a szívbajt a lila-fehér szurkolókra. A kapus védjen, és ne futballozzon, hangzott akkoriban a megfellebbezhetetlen igazság, amibe tényleg kevesen akartak belekötni. Emlékszem, jó harminc éve olvastam valahol, talán az új idők szellemében az egyik NB I-es kapus boldogan újságolta, ő már saját maga is el tudja végezni a kapukirúgást, simán elbikázza a félpályán túlra a labdát, kínosnak tartaná megkérni az egyik védőjét a nemes cselekedetre. Alighanem a hazaadásszabály 1992-es megváltoztatása, a kéz jelentős korlátozása is hozzájárult, hogy a kapusok észrevették, derék alatt is létezik még két végtag, amelyeket futballmeccsen akár használni is lehet, de csak hat-nyolc évvel ezelőtt jött az igazi forradalom, amióta a kapus már nem „a” kapus, hanem a tizenegyedik mezőnyjátékos.

Természetesen régebben is voltak partizánkodó kivételek, Chilavert majdnem gólkirály lett különféle sorozatokban, Higuita pedig többet bóklászott a felezővonal körül, mint a saját tizenhatosánál – de míg éppen a ritkaság miatt a kameruni Milla örökre emlékezetes módon csórta el a labdát egy vb-nyolcaddöntőben a túlzottan magabiztos kolumbiaitól, ma már sokkal kevésbé feltűnőek a nagy „lábhibák”, hiszen annyi van belőlük. Bizony, nálunk is, és bár Dibusz Dénesnek biztos voltak rémálmai a Juve-meccs után, valamint Gulácsi Péter cseleivel is akadtak gondok a Sahtar ellen, mindketten jól tudták, ha olyan a helyzet, legközelebb is el kell kérniük a védőktől a labdát, hiszen ma már a kapus lába tízszer-hússzor annyit van játékban, mint a keze.

Piscitellinek persze ettől szombaton még nem volt jó napja, de a következő bajnokin megint nyugodtan játékba lehet vonni – és remélem, edzője is megnyugtatja, a megmosolyogtató mozdulat ellenére a mostani pontvesztésben sincs nagyobb bűne, mint a tizenegyest hibázó társnak, vagy a félórás emberelőnyt gól nélkül hagyó komplett csapatának.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!