A Győr otthon tartotta a három pontot

Vágólapra másolva!
2010.10.30. 19:30
null
Bugerra (fehérben) találatával lett kétgólos a hazai előny (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
A labdarúgó NB I 12. fordulójában a Győri ETO FC hazai pályán 2–1-re legyőzte a Kecskeméti TE-Erecót. A hazaiak Linas Pilibaitis tizenegyesgóljával és Fuad Bugerra szemfüles találatával 2–0-ra vezettek, és bár a vendégek Némedi Norbert büntetőjével szépítettek, egyenlíteni már nem tudtak.

A mérkőzés elején nekiugrott ellenfelének a Győr, és már a 2. percben megszerezhette volna a vezetést, Bugerra azonban hiába tolta meg fejjel a kijövő Ribánszki mellett a labdát, kiszorított helyzetből nem tudott gólt szerezni.

A folyatásban is jellemző volt a hazai fölény, és bár Ceolin és Tokody próbálkozásai még nem eredményeztek gólt, a 18. percben már megszerezte a vezetést a Győr: Némedi szabálytalankodott Trajkoviccsal szemben a 16-oson belül, Pilibaitis pedig magabiztosan lőtte a tizenegyest a jobb sarokba (1–0).

Az ETO ezután Tokody révén veszélyeztetett leggyakrabban, nem túl sok sikerrel, ám a 38. percben újabb gólt szerzett, Ceolin jobb oldali beadására érkezett jó ütemben Bugerra, és a bal sarokba lőtt (2–0).

Még a szünet előtt feltámadtak a vendégek, és ez a ráadásban gólt eredményezett, ezúttal a vendégek végezhettek el büntetőt, Némedi pedig szintén jól rúgta a tizenegyest (2–1).

A második játékrész elején Bugerra fejesénél és Pilibaitis közeli próbálkozásánál sem sok hiányzott az újabb hazai találathoz, az 50. perctől kezdve azonban ismét kecskeméti fölényt és helyzeteket láthatott a publikum – újabb gólt azonban egy óra játék után nem.

A 67. percben Ceolin nagyszerű csukamozdulata után csattant Völgyi szabadrúgását követően a bal oldali kapufán a labda, majd Bugerra távoli bombája süvített el a léc felett nem sokkal.

Az utolsó percekben még néhány kecskeméti lehetőséget jegyezhettünk fel, újabb gólt azonban már nem, így végül a Győr otthon tartotta a három pontot.


xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/12,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC

Labdarúgó NB II
5 perce

Arany-kupa: a PSV légiósa az első válogatott góljait szerezte, az Egyesült Államok kiütötte ellenfelét

Minden más foci
11 perce

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
13 perce

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
37 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
43 perce

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
4 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik