A Békéscsaba revideálja Fabulya György halálhírét

CS. M.CS. M.
2023.09.29. 14:46
A Békéscsaba labdarúgócsapatának honlapja szeptember 27-én írta meg, hogy életének hatvanadik évében elhunyt Fabulya György, a klub korábbi futballistája. A Békéscsaba pénteken közleményben jelezte, a halálhír valótlannak bizonyult.  


A KLUB KÖZLEMÉNYE:

A KLUB KÖZLEMÉNYE:

„A hírt az önkormányzat irányából kaptuk, tehát gyakorlatilag hivatalos forrásból és a tegnapi napig nem is érkezett ezzel ellentétes információ, ezért nem is feltételeztünk tévedést. Tegnap több irányból is jelzést kaptunk, hogy Fabulya György életben van, így azonnal megpróbáltunk ismét utánajárni az információ valóságtartalmának, amit megbízható forrásunk meg is erősített: tehát Fabulya György kritikus állapotban kórházban fekszik, de életben van.

Sajnos volt labdarúgónk évek óta hajléktalanként tengette életét, állapotát és egészségügyi helyzetét a város közterület-felügyelői próbálták nyomon követni, valamint néhány volt csapattársa is időnként megkereste, és klubunk, valamint vezetőink támogatásával próbálta segíteni boldogulását, amit Gyuri sajnos rendszeresen elutasított. Az utóbbi időszakban már igen nehéz volt vele kapcsolatban valós és megbízható információkat szerezni.”

Fabulya György korszakos alakja a csabai futballnak, a 80-as évek végén csapatkapitányi minőségben is feltűnt a lila-fehér egyletben. Korosztályos és utánpótlás-válogatott volt.

Pályafutása során játszott külföldön a keletnémet Energie Cottbusban, a malajziai Pahang FA-ban és a finn Mikkeliben is. Itthon rövid ideig a Tiszakécske játékosa is volt.

Legfrissebb hírek

Nagy Attila: Sosem eredményekben, hanem játékosnevelésben gondolkodom

Utánpótlássport
2026.06.05. 17:38

Röplabda: ismét a Békéscsaba nyerte az U20-as női bajnokságot

Utánpótlássport
2026.05.25. 09:02

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
2026.05.18. 13:40

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Győzelemmel váltott az NB II-ről az NB III-ra a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 17:52

Röplabda: Vasas- és BRSE-dominancia a leány utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2026.05.11. 14:02

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Nyert a Kozármisleny, kiesett a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 20:52
Ezek is érdekelhetik