A csütörtökön hatályon kívül helyezett döntés tényállása szerint Simon Tibor a szórakozóhelyen a hajnali órákban ismeretlen okból összetűzésbe keveredett Galambos Jánossal, aki egyszer megütötte. Simon Tibor elesett, majd távozott, ám a vádlottak üldözőbe vették, az utcán elgáncsolták és közösen ütötték, rúgták a fejét. Amikor Simon Tibor megpróbált felállni, Galambos János egyszer, nagy erővel megrúgta vagy megütötte a fején. A sértett elvágódott, koponyája a betonhoz csapódott, és olyan súlyos agyzúzódást szenvedett, ami közvetlenül a halálát okozta.

Háromnegyed tízkor kígyózó sor igyekszik átvergődni a Fővárosi Ítélőtábla Markó utcai épületének bejáratában elhelyezett detektoros kapun. Bőrdzsekibe bújt, szoláriumbarna, szemernyit sem szimpatikus fiatalember állja el az utat.
"Kérem, pakoljon ki a zsebeiből!" - szól neki a biztonsági őr.

Előkerül egy BMW-díszes slusszkulcs, egy mobiltelefon és még egy, aztán átlép a kapun, ami nyomban vinnyog veszettül, kiderül, a kilónyi aranylánctól, de sebaj, legalább nem revolver…
Bejutunk.

Már gyűlik a tömeg a 4-es és az 5-ös tárgyaló között, a szűk folyosón álldogálunk vagy negyvenen, kedvesen lökdösődve, amikor megérkezik egy 20 év körüli fiatalember, akit ha viszontlátunk hamarosan a televízióban, aligha csodálkozunk: "Te, Láciká! Kocsival vagy? Mész Zuglóba aztán? Jóvan, akko’ vigyé’ má’ el, találkám van egy csájjal. Az Árkádba’, meg is várhatsz, míg »megpuffantom« valahol…"

Ájulás vakuvillogás és kiabálás közepette

"Láciká" jót derül a dolgon, aztán ő is bedob egy poénbombát, amint odaszól kedvesének:
"Anyám, ahogy tanítottalak!" - s azzal egy kézmozdulattal jelzi, hogyan kellene kizsebelni bennünket.
Az ember önmagának elmormolt megállapítása erre mi más lehet: attól függetlenül, hogy a haverokról hamarosan kiderülhet, hogy az elkövetkező éveiket börtönben töltik-e, a "srácok" fölöttébb jó kedélyűek…

No, de nem lenne fair kizárólag velük példálódzni, mert a közeli hozzátartozókon azért látható a feszültség. Felháborodva hangoztatják, nem fogunk beférni (mármint a tárgyalóba), nem lesz ülőhelyünk, és ez igencsak érzékenyen érinti az egyik gyanúsított barátnőjét - vagy nővérét, vagy valakijét -, aki magas; színes-vörös csíkos "sörénye" van, combközépig érő tűsarkú csizmája és fölöttébb hosszú körme, amit csak onnan tudok, hogy az egyik mögötte helyet foglaló újságírót azzal ösztökélt ülőhelyének átadására, hogy minél mélyebbre igyekezett belemélyeszteni a kezébe. Ilyen megfogó kérésnek pedig nehéz lett volna ellenállni.

Már-már elhelyezkedünk, amikor megérkezik a bírónő, leül, csendre inti a jelenlévőket, s azzal nekikezd az ítélethirdetésnek.
Elmondja, a Fővárosi Ítélőtábla új eljárásra kötelezi az elsőfokú bíróságot!
Tapsvihar, ováció a kicsiny, levegőtlen teremben, a hátsó sorokban helyet foglaló egyik hozzátartozó elájul, ölben viszik ki: engedjenek, utat! - kiabálják.
A fotóriporterek letámadják őket, veszettül villognak a vakuk.

"Azzonnal hagyjátok abba, ide a filmekkel!" - mondja hasztalan a kigyúrt fickó. A sikertelen próbálkozása nyomán azon mód úgy felháborodnak a barátok, hogy megfenyegetik a fotósokat, odakint lesz haddelhadd.