Disznóvágás helyett – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2024.12.04. 00:15

EMBER LEGYEN A TALPÁN, aki a jelenlegi állás alapján megmondja, melyik két együttes jut fel a labdarúgó NB II-ből az élvonalba. Az őszi szezon zárását követően a tabellát a Kozármisleny vezeti 29 ponttal, eggyel megelőzve a Kazincbarcikát és hárommal a Kisvárdát, de a negyedik, 25 pontos Vasasnak sincs elérhetetlen távolságban az élvonal.

A Kozármisleny „telel” az élen, ez még akkor is meglepetés, ha az együttes Aczél Zoltánnal a kispadon 2024-ben az ötödik helyen végzett. Aczél helyére Pinezits Máté érkezett, a negyvenéves szakvezető UEFA pro licences edző, Sopronból az MTK-n és a Honvédon keresztül került Kozármisleny­be. Edzői felfogását egy mondatba sűrítette: „A becsületes, megalkuvást nem tűrő munkában hiszek.” A bennmaradás kiharcolásával vágott a feladatnak, a vele készült interjúban elmondja, úgy is bent lehet maradni, ha csapata két együttest előz meg, és úgy is, ha tizennégyet. Azt sem tagadja, a legkisebb költségvetéssel dolgozó klubban nagy hangsúlyt fektet a közösségépítésre: az őszi rajt előtt egyik játékosuk házát húzták fel kalákában, a szezont pedig a Szentlőrinc elleni 2–0-s győzelem másnapján disznóvágással búcsúztatták. Ha már nem dúskál a pénzben a csapat, legalább érezzék jól magukat a labdarúgók.

Az alvégen szerénykedő Bp. Honvéd teljesítménye gyalázatos, a kispestieknek annyi vigaszuk lehet, hogy pontszámban nincs elérhetetlen messzeségben – az állás szerint három pontra – a bennmaradás. Most azért morzsolgassuk egymás mellett a két szót: Honvéd és bennmaradás – ráadásul az NB II-ben… A korábban szebb napokat megélt Tatabánya kullog az utolsó előtti helyen, igaz, az egykori bányászvárosban ezt lassan megszokják. Ám a veszélyeztetett zóna tagja még korábbi két első osztályú együttes, a Mezőkövesd és a Békéscsaba is.

De vissza az elejére: a statisztikák szerint az elmúlt tizenegy évadban az ősszel az első két helyen álló együttes egyike biztosan feljutott a legjobbak közé, tehát a Kozármisleny­nek és a Kazincbarcikának nagy az esélye. Egyik sem volt még NB I-es. A csaknem hétezer lelket számláló Kozármislenyben azon is törheti a fejét Pinezits Máté, mivel ünnepeljék meg, ha feljutnak.

Nyáron ugyanis nem szoktak disznót vágni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 23:19

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.20. 12:34

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2026.03.19. 23:34

Márton Gábor sportigazgató lett az NB II-es Szentlőrincnél – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.03.19. 16:19

Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.03.19. 00:14

Urblík József: Örülnék, ha ez a jó formám a pályafutásom végéig tartana

Labdarúgó NB II
2026.03.18. 11:42

Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2026.03.17. 23:52
Ezek is érdekelhetik