Labdarúgás: életet mentett az úszómester játékvezető Lábodon

Vágólapra másolva!
2012.09.24. 12:40
Címkék
A játékvezető mentette meg egy lábodi labdarúgó életét a hét végén a Somogy megyei első osztályban a Lábod–Balatoni Vasas mérkőzésen, amelyen a hazaiak csatára az ellenfél kapusával történt ütközés során lenyelte a nyelvét. Cservölgyi Szilárd a kapus jelzésére azonnal megállította a játékot, és a támadóhoz futva gyakorlott mozdulattal segített az eszméletlen futballistán.
„Benyúltam a szájába visszahúztam a nyelvét, ami után életjeleket adott a játékos, majd rögtön magához tért. Ezután pár percig még feküdt a földön, majd felkelt, s bár meg volt szédülve, hamarosan a két csapat játékosainak segítségével elhagyta a játékteret – mondta a játékvezető a somogysportja.hu internetes oldalnak. – Uszodamesteri végzettségem van, fel vagyok készülve hasonló esetekre, így az újjáélesztésben is gyakorlatom van. Ilyen esetem még nem volt, de szerencsére meg tudtam valósítani azokat a teendőket, melyeket ilyen esetre, az elméletvesztésre oktattak számunkra."
Legfrissebb hírek

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
3 perce

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
34 perce

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
44 perce

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik