NB II: kötelező győzni az FTC ellen - vélik Nyíregyházán

Vágólapra másolva!
2012.08.17. 08:17
Címkék
Vége a pihenésnek a labdarúgó NB II-ben is, a Keleti csoport pénteken a Nyíregyháza Ferencváros II mérkőzéssel (kezdés 15 órakor) rajtol el.

„Csak a győzelem elfogadható – vágott a rögtön a közepébe Brekk János, a nyíregyháziak vezetőedzője. – Nem ismerjük annyira a Ferencvárost, hiszen tavaly a Nyugati csoportban játszott, de a Fradi az Fradi. Azzal tisztában vagyok, hogy tele van fiatal, ügyes, tehetséges játékossal, tehát szó sincs arról, hogy lebecsülnénk. A bajnoki rajton, hazai pályán, televíziós meccsen kötelező győznünk. Már csak azért is, mert a Debrecen kupaszereplése miatt nem sokat voltunk itthon, itt az ideje, hogy a ránk kíváncsi nagyszerű közönséget kiszolgáljuk. Ráadásul az első hat fordulóban csupa bajnokesélyes csapattal játszunk, és mivel az első öt hely valamelyikét szeretnénk megszerezni, hogy biztosan benn maradjunk az NB II-ben, nem ragadhatunk be rögtön a rajtnál. Nagy harc lesz a helyekért, ezért a lehető legtöbb pontot kell szereznünk.″Brekk János, a nyíregyháziak vezetőedzője. – Nem ismerjük annyira a Ferencvárost, hiszen tavaly a Nyugati csoportban játszott, de a Fradi az Fradi. Azzal tisztában vagyok, hogy tele van fiatal, ügyes, tehetséges játékossal, tehát szó sincs arról, hogy lebecsülnénk. A bajnoki rajton, hazai pályán, televíziós meccsen kötelező győznünk. Már csak azért is, mert a Debrecen kupaszereplése miatt nem sokat voltunk itthon, itt az ideje, hogy a ránk kíváncsi nagyszerű közönséget kiszolgáljuk. Ráadásul az első hat fordulóban csupa bajnokesélyes csapattal játszunk, és mivel az első öt hely valamelyikét szeretnénk megszerezni, hogy biztosan benn maradjunk az NB II-ben, nem ragadhatunk be rögtön a rajtnál. Nagy harc lesz a helyekért, ezért a lehető legtöbb pontot kell szereznünk.″

Ahhoz képest, hogy a télen még a klub életben maradása volt az elsődleges cél, változtak a viszonyok a Nyíregyházánál.

„A város is azt várja, hogy ismét sikeres legyen a klub – tette hozzá Brekk János. – A csapat lehetőségeihez mérten szépen építkezünk is, amit elterveztünk, az eddig összejött. Érkezett Montvai Tibor, Kovács Ádám, Farkas Attila, Simon Attila és Petneházi Márk. A felkészülés kezdetén már majdnem végleges volt a keret. Igyekszünk elsősorban a saját utánpótlásunkra támaszkodni, a huszonhármas keretből tizenhárman kötődnek Nyíregyházához, Szabolcs megyéhez, és kilenc játékosunk húsz éven aluli. A rutinos labdarúgókkal kiegészülve tényleg sikereket érhet el a csapat, és bár a bajnoki cím nem elsődleges cél, a legjobb öt között ott lehetünk.″

Legfrissebb hírek

Bernd Storck és Joan Carrillo korábbi segítője a Kozármisleny vezetőedzője lett

Labdarúgó NB II
5 perce

Zambia a ráadás során mentett pontot az ANK-ban; nyert az előző torna bronzérmese

Minden más foci
20 perce

A Mosonmagyaróvár és az MTK is 38 gólt lőve nyert a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
1 órája

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
1 órája

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik