NB II: kivásárolta magát szerződéséből a Misleny új játékosa

Vágólapra másolva!
2012.08.08. 16:03
Címkék
Legutóbb a megyei bajnokságban szereplő Ócsárdban játszott a 23 esztendős Szabó Balázs, aki saját magát vásárolta ki a szerződéséből azért, hogy Kozármislenyben szerepelhessen.

A klub honlapja, a kozarmislenyse.hu számolt be róla, hogy a védekező középpályásként bevethető labdarúgó a 2008–2009-es és a 2009–2010-es szezonban már erősítette a Kozármislenyt, majd munkalehetőség miatt Ausztriába költözött. Ausztriából hazatérve Ócsárdon szerepelt fél évig, és bár a mislenyiek vezetőedzője, Márton Gábor szerette volna csapatában látni, úgy tűnt, hogy nem sikerül leigazolni, mivel a megyei bajnokságban szereplő egyesület pénzt kért érte. A mislenyi klub ezt nem tudta kifizetni, Szabó viszont úgy döntött, kivásárolja magát élő szerződéséből, mert mindenképpen Kozármislenyben szeretne futballozni.

Szabó mellett Kozármislenybe igazol a Vasastól érkező fiatal támadó, Boda József is, aki két alkalommal már pályára lépett az NB I-ben.

Legfrissebb hírek

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
21 perce

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
35 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
57 perce

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
1 órája

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik