NB II: Görögországból hazatérő játékossal erősített a Gyirmót

Vágólapra másolva!
2012.08.22. 16:40
Címkék
Erős Gábor többévnyi külföldi légióskodás után hazatért, s a labdarúgó az NB II Nyugati csoportjában szereplő Gyirmóthoz szerződött – írja a kisalfold.hu. A győri nevelésű középpályás legutóbb a görög Doxa Dramaszt erősítette.

Erős Gábor itthon megfordult a Ferencvárosban, a Pécsi MFC-ben és a Budapest Honvédban is, majd Görögország felé vette az irányt, ahol a Pantrakikosz Komotini játékosa lett. Később futballozott több görög klubban, majd a bolgár Lokomotiv Plovdiv kötelékébe került, s innen igazolt legutóbbi klubjához, a Doxához.

„Ha nem is a nevelőegyesületembe, de hazajöttem Győrbe, és igaz, hogy a másodosztályba igazoltam, ám az élvonalban akarok játszani – magyarázta hazatérésével kapcsolatban Erős Gábor. – A gyirmóti vezetők mindent feltételt biztosítanak a számunkra, és véleményem szerint a játékoskeret is tökéletesen alkalmas az élvonalra. Vélhetően a Zalaegerszeg és a Tatabánya lesz a legkeményebb ellenfelünk a feljutásnál. A Nyugati és a Keleti csoport összevonása után még nehezebb lesz az élvonalba kerülni, így nekünk most kell kihasználnunk a lehetőséget. Csank János edzői munkája és rutinja sokat segíthet ebben. Az akarattal nálam különösen nem lesz baj, mert egész életemben akaratos játékosnak és embernek tartottam magam. Ez a tulajdonságom pedig már számtalan nehézségen átsegített.”

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
14 perce

Vitályos Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
14 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
40 perce

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
40 perce

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
51 perce

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
1 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik