NB II: a volt MTK-játékos nem szerződik Szegedre

Vágólapra másolva!
2012.08.16. 18:25
Címkék
Az MTK-tól távozó Hajdú Sándor az elmúlt hetekben több NB II-es csapatnál is járt próbajátékon, legutóbb Szegeden. A Tisza-parti gárda nem szerződteti a középpályást, ugyanakkor még egy szerb játékost tesztel a szegedi szakmai stáb.

A Szeged 2011 az NB II Keleti csoportjának pénteki rajta előtt a városi rivális SZVSE ellen játszott felkészülési meccset, és 8–1-re győzött. A sérüléséből visszatérő Jovánczai Zoltán két gólt szerzett.

A találkozón három próbajátékos is pályára lépett. A volt MTK játékos, Hajdú Sándor az elmúlt hetekben több NB II-es csapatnál is járt próbajátékon, de nem kapott szerződést, és a szegedi vezetőket sem győzte meg a teljesítményével, ahogy a szerb Filip sem. Egy másik szerb futballista, Markovics azonban még bizonyíthat a szakmai stábnak – adta hírül a delmagyar.hu.

A Szeged legközelebb szombaton 17.30 órától már bajnoki meccsen lép pályára hazai pályán a Honvéd II ellen.

 

Legfrissebb hírek

Bernd Storck és Joan Carrillo korábbi segítője a Kozármisleny vezetőedzője lett

Labdarúgó NB II
1 perce

Zambia a ráadás során mentett pontot az ANK-ban; nyert az előző torna bronzérmese

Minden más foci
15 perce

A Mosonmagyaróvár és az MTK is 38 gólt lőve nyert a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Változás: az ünnepi televízióműsort a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi röplabda: a Kazincbarcika is bejutott az MK négyes döntőjébe

Röplabda
1 órája

Superliga: U. Craiova–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Mégsem Ausztráliában rendezik a Milan–Como olasz bajnokit

Olasz labdarúgás
1 órája

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik