ZTE: Preisinger, az új edző tíz éve vár ilyen feladatra

Vágólapra másolva!
2012.06.26. 08:13
Címkék
A labdarúgó NB I-ből tavasszal kieső Zalaegerszegi TE hétfőn kinevezett új vezetőedzője, Preisinger Sándor a nehézségek közepette nagy és szép kihívásnak tartja a következő szezon feladatát, az élvonalba való visszajutás kiharcolását.

„Tíz éve azért indultam el az edzői pályán, hogy egyszer majd ilyen feladatot kapjak, mint a mostani – mondta az 1995-ös esztendő gólkirálya a Nemzeti Sportnak. – Nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, a fél öltöző kiürült, vagyis jelentős változások lesznek a játékoskeretben. Jól hangzik, hogy azt a csapatot juttathatom vissza az élvonalba, amelyiknél elindult a pályafutásom, és ha nem hinnék abban, hogy sikerülhet, akkor nem vállaltam volna a felkérést.″

A szakmai igazgatónak szerződtetett Mészáros Ferenc elmondta: az egyeztetések első szakaszában úgy volt, hogy vezetőedzőnek érkezik a klubhoz.

„Minden kiesés valamilyen szinten bizalomvesztéssel jár, éppen ezért fontos a szurkolók bizalmának visszaszerzése, valamint az, hogy higgyünk egymásban – mondta Mészáros. – Ami működött, azt meg kell tartani, ami nem, azon változtatni szükséges, és akkor a csapat visszajuthat a legjobbak közé.″

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
3 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik