NB II: „A második hely felért a DVSC veretlen bajnoki címével”

Vágólapra másolva!
2012.06.17. 10:05
Címkék
Az MTK nyerte az NB II-es bajnokságban a Nyugati csoportot – ez volt a papírforma, s erről nagyjából sokat tudnak a sportkedvelők. Ha a szezon előtt az volt a téma, kik követhetik a kék-fehéreket, a feljutásért évek óta (hiábavaló) harcot vívó Gyirmót, a megerősödő Tatabánya és a lendületes Ajka került szóba. Nos, végül meglepetésre a Kozármisleny lett az ezüstérmes – a bajnokság után azt vizsgáltuk, mi lehetett a siker titka.

Így is lehet futballt csinálni: a Kozármisleny keretének a zöme alig húszesztendős, a játékosok jó, ha havonta nyolcvanezer forintot keresnek, az önkormányzat kihátrál a klub mögül, bizonytalan a helyzet… Mégis, a Pécs szomszédságában lévő, hatezer lelket számláló város csapata végzett a második helyen az NB II Nyugati csoportjában.

A sikernek több összetevője van. Mindjárt itt az edző személye, Márton Gábor, aki nem ismeretlen a szurkolók előtt: Pécsről az akkor bombaerős Honvédba igazolt, ahol bajnok lett, légióskodott Franciaországban, Izraelben, 1990 és 1995 között huszonegyszer játszott a válogatottban. Akik látták futballozni, sőt azok, akik játszottak vele, egyetértenek abban: kivételes intelligenciával irányított. Nem vitás, hogy látja, érti a futballt – ez lehet a siker kulcsa Kozármislenyben is?

„Nem rólam szól ez a történet, de ha olyan edző lesz belőlem, mint amilyen játékos voltam, akkor már nagyon nagy baj nem lehet – mosolygott Márton Gábor. – A stábbal úgy álltunk neki a munkának, hogy dolgozzunk, ahogy tőlünk telik, és az eredmények minősítsenek. Nem foglalkoztunk az indulásnál azzal, hogy a második vagy a tizenharmadik helyre érünk-e majd be, mert ezt nem lehetett megmondani. Jó társaság jött össze, a játékosok éhesek voltak a sikerre, vevők arra, amit mondtunk nekik. Olyan srácok voltak itt, akik máshol jobbára – ilyen-olyan okokból – nem kellettek. Ettől függetlenül, vagy talán éppen ezért, rossz szavam nem lehet a srácokra, és szerintem hatalmas sikert értek el. Aki tudja, milyen lehetőségeink voltak a működésre, még úgy is, hogy a Pécs játékosait a PMFC fizette, azt mondom, a második helyünk felér a DVSC veretlenül megnyert első osztályú bajnoki címével.”

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY MIT GONDOL MÁRTON GÁBOR A FUTBALLISTÁK MOTIVÁLTSÁGÁRÓL, ILLETVE HOGYAN LÁTJA A KOZÁRMISLENY HELYZETÉT A MALLORCÁN IS MEGFORDULÓ KARACS ROLAND, KERESSE A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
1 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
1 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik