NB II: húsz távozó, 11 érkező - szinte kész a keret Barcikán

2011.08.10. 17:57
Címkék
Jelentős játékosmozgás volt a Kazincbarcika NB II-es labdarúgócsapatánál, a húsz távozó mellett bőven volt érkező is (szám szerint tizenegy), a legnagyobb fogás azonban kétségkívül Komlósi Ádám megszerzése. A rutinos védő szerződtetésével tulajdonképpen le is zárult az átigazolási időszak Barcikán.

Amint arról tegnap beszámoltunk, a legutóbb a Debreceni VSC-ben szereplő, majd a szezon végén a visszavonulását bejelentő Komlósi Ádám mégis folytatja pályafutását, a következő szezonban a Borsod megyei együttesnél szerepel.Komlósi Ádám mégis folytatja pályafutását, a következő szezonban a Borsod megyei együttesnél szerepel.

Rajta kívül tíz játékost igazolt Szabó János vezetőedző. Mezőkövesdről Bene Attila, Kovács Bence és Toplenszki Szabolcs érkezett, a védelem bal oldalán a legutóbb Budaörsön futballozó Horváth Szabolcs kaphat szerepet. Dávid Zoltán Tiszaújvárosból tért vissza az együtteshez, míg a kapus Szabó Ádám Zalaegerszegről jött. A kameruni Simon Pasteur és az elefántcsontparti Cheick Youssouf Konate Bőcsről szerződött Barcikára, Horváth Bence és Nyitrai Dávid az utánpótlásból került fel véglegesen a felnőtt csapathoz.

A távozók listája még ennél is hosszabb: Müller Zsolt Ausztriába, alacsonyabb osztályba, Lipusz Norbert Mezőkövesdre, Ciprian Binder Tiszaújvárosba, Vasas Viktor Tállyára kölcsönbe, Orlóczki Krisztián Mádra, Kiss János Tiszaújvárosba kölcsönbe, Mező Ádám Kisvárdára, szintén kölcsönbe távozott, míg Nagy Péter kölcsönadása után tért vissza Mezőkövesdre.

Hamar Zsolt és Mészáros Márk is elhagyta a klubot, utóbbi várhatóan Nyíregyházán folytatja pályafutását. Hatan Ózdra igazoltak, név szerint Bihari Gyula, Kovács Szilárd, Urbancsik Attila, Asszony Béla, Tamás Gábor és Nagy Gábor erősíti kölcsönben az NB III Mátra csoportjában szereplő együttest. Zimányi Adrián, Zimányi Ádám, Tátrai Dávid és Máthé Gábor Putnokon játszik az augusztus 20-án kezdődő szezonban.

„Úgy érzem, jó kis csapat jött össze, egyértelmű célunk az ötödik-nyolcadik hely valamelyikének elérése" – mondta Szabó János vezetőedző, aki lezárta a keret kialakítását, azonban Diósgyőrből még várható néhány fiatal játékos érkezése.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
5 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
5 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
6 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
6 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
6 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik