Játékossors: Komlósi mégsem vonul vissza, Kazincbarcikán folytatja

MTI MTIMTI MTI
2011.08.09. 16:34
Címkék
Az előző idény végén ugyan bejelentette visszavonulását, az NB II-es Kazincbarcikában azonban mégis tovább futballozik Komlósi Ádám.

Ez azon a keddi sajtótájékoztatón derült ki, amelyen a KBSC és a város vezetősége beszámolt a labdarúgócsapatot érintő változásokról.

„Itt születtem, és a családommal úgy határoztunk, hogy ide térünk vissza, itt akarunk letelepedni – kezdett bele döntése indoklásába a 33 éves, tízszeres válogatott, hétszeres magyar bajnok védő. – Való igaz, korábban azt mondtam, hogy elegem van a labdarúgásból, és visszavonulok, de ahogy teltek a napok, egyre erősödött bennem az érzés, hogy talán mégsem kellene ilyen kurtán, furcsán befejezni. Mehettem volna az NB I-be, de oda már nem akartam. Úgy határoztam, hogy annak a csapatnak igyekszem segíteni, amelynek nagyon sokat köszönhetek, és ahonnan tizenhat évesen elindultam karriert csinálni. Jól érzem magam itthon, és noha még csak néhány edzésen vettem részt, hamarosan megismerkedek leendő társaimmal. Nem érzem rangon alulinak, hogy az NB II-ben rúgom a labdát, váltani kellett, mert új impulzusra volt szükségem. Jó közösségbe kerülök, és ebben az osztályban is találok megfelelő kihívást magamnak!”

A sajtótájékoztatón Szitka Péter polgármester elmondta, hogy a település éves szinten 270 millió forintot fordít sportcélokra, Szabó János, az NB II Keleti csoportjában szereplő KBSC vezetőedzője pedig arról számolt be, hogy a nyáron mostanáig 19 labdarúgó távozott a keretből, és kilenc érkezett, de várnak még Diósgyőrből is több új futballistát. Az alapos átalakítás után a csapat célja az 5–8. hely valamelyikének a megszerzése.

Legfrissebb hírek

Gyász: 18 évesen elhunyt a KSI vízilabdázója

Vízilabda
6 perce

Újpest a futsalbajnok – újra bajnokcsapat Újpesten!

Képes Sport
8 perce

F1, Magyar Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
9 perce

Az EU szankcionálta a négyszeres olimpiai bajnok vívólegendát és a FIDE elnökét is

Egyéb egyéni
32 perce

Két játékosától is elköszönt a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB I
35 perce

De la Fuente: elfogadhatatlan az argentinok döntő utáni viselkedése

Foci vb 2026
52 perce

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
58 perce

A hétvégén a pesti rakparton ingyenesen kipróbálható a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportága

Csupasport
1 órája