NB II: a ligaválogatott négy góllal győzött a szerbek ellen

2011.05.18. 21:58
Címkék
Labdarúgó NB II-es ligaválogatottak felkészülési mérkőzésén a magyar csapat 5–1-re győzött a szerbek ellen Szegeden.

A Horváth Ferenc és Pető Tamás által irányított magyar ligaválogatott a Dombai András (Sztankó Gábor, 45.) – Pirka Tamás (Oláh Gergő, 70.), Kovács Zoltán (Kornis Attila, 45.), Tóth Imre (Vattai Balázs, 45.), Éles Szilárd – Wittrédi Dávid, Albert Ádám (Farkas Péter, 70.), Domonkos Bálint (Gulyás Máté, 60.), Pákolicz Dávid (Frőhlich Roland, 80. ) – Germán Tamás (Makra Zsolt, 46.), Granát Balázs (Szabó Tamás, 65.) összetételben szerepelt a mérkőzésen.

Az első félidő jó iramú, harcos, kiegyensúlyozott játékot hozott – olvasható az MLSZ honlapján. A mieink keményen, határozottan léptek fel már a találkozó elejétől, és Albert Ádám révén a vezetést is sikerült megszerezni, de a szerbek a szünet előtt egyenlíteni tudtak. A fordulás után a magyar ligaválogatott állva hagyta ellenfelét, Granát Balázs, majd Wittrédi Dávid is betalált, Szabó Tamás pedig duplázni tudott, így az NB II-es mezőny fiataljai a hajrában gálaelőadást tartva magabiztos, 5–1-es győzelmet arattak.

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
6 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
6 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
7 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
7 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
7 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik