Labdarúgás: a halasiak ütötték-rúgták a meccset félbeszakító Eke bírót

2011.05.02. 07:38
Címkék
Botrányos körülmények között ért véget a hétvégi Kiskunhalas–Harta megye I. osztályú labdarúgó mérkőzés, miután a hazai nézők a játékvezetői ítéleteket sérelmezve bementek a játéktérre, számolt be a történtekről a delmagyar.hu.

Nekiestek a szurkolók a mérkőzés játékvezetőjének a szombati Kiskunhalas-Harta megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzés lefújását követően. A találkozón a hazai pályán játszó halasiak már 3–1-re is vezettek, a Harta azonban innen fordított 4–3-ra.

A hazai nézők egy vitatható 11-es és egy – véleményük szerint – les szituáció után szerzett vendégtalálatot követően befutottak a pályára, erre Eke játékvezető félbeszakította a mérkőzést.

Harkai Péter, a Kiskunhalas technikai vezetője a halasmedia.hu-nak elmondta, hogy valóban erősen vitatható bírói ítéletek nyomán alakult ki a végeredmény. A nézők elkeseredésükben pedig az öltözőbe menet megrúgták és meg is ütötték a játékvezetőt, aki e miatt fel is jelenti a klubot.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
14 perce

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
1 órája

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
1 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
1 órája

Szlovénia elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
1 órája

Kuhta Vladiszlava a harmadik magyar érmes az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2 órája

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2 órája