NB II: egyetlen erősítés Gyirmóton, korábbi Fradi-védő érkezik

2011.02.21. 18:38
Címkék
A Gyirmót FC NB II-es labdarúgócsapata két és fél éves szerződést kötött a rutinos, korábban Olaszországban is légióskodó Bognár Zsolttal.

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a 31 éves labdarúgó lesz az egyetlen igazolása a Nyugati csoportban éllovas együttesnek.

A csornai születésű Bognár 1998 és 2002 között a Győri ETO-ban játszott közel 100 NB I-es mérkőzésen, majd 2002 és 2007 között a a Ferencváros labdarúgója volt, ahol meghatározó játékossá vált.

Az FTC-től 2007-ben Olaszországba távozott, a Frosinonéban és a Virtus Lancianóban futballozott, majd 2009-ban – hazatérését követően – a DVTK csapatát erősítette, ahonnan tavaly nyáron távozott, azóta csapat nélkül volt.

„Diósgyőri távozásom után több élvonalbeli megkeresésem is volt. Ennek ellenére azért választottam a Gyirmótot, mert velük tavasszal bajnok lehetek, ősztől pedig már velük együtt újra az NB I-ben játszhatok. Másrészt Horváth Ferenc és Horváth Ernő tulajdonosok személye is garanciát jelent a győri hazatérésemre. Sok jót hallottam továbbá Kiprich József szakmai munkájáról is, aki ellen még játszottam is, őt még a pályáról ismerem” – mondta Bognár új csapata hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
7 perce

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
12 perce

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
22 perce

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
29 perce

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
52 perce

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
53 perce

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
1 órája

Nem láthattunk gólt a szlovén–skót NL-meccsen

Minden más foci
1 órája