NB II: Szili Attilával és Kurucsai Milánnal szerződést bontottak Baján

2010.12.17. 20:20
Címkék
Nagy a mozgás az NB II Nyugati csoportjában szereplő Bajai LSE Kalo-MÉH labdarúgócsapatánál.

A klub közös megegyezéssel szerződést bontott két rutinos futballistával, Kurucsai Milánnal és Szili Attilával, akik szabadon igazolhatóvá váltak.

„Mindkét játékos hozzáállásával elégedett voltam, azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Kurucsai Milánt alapembernek szerződtettük a nyáron, azonban nem sikerült stabilan bekerülnie a csapatba. Szili Attila ugyan végigjátszotta a szezont, azonban nem sikerült olyan teljesítményt nyújtania, amit ő maga és én is elvártam volna tőle" – magyarázta meg a döntését Bognár György vezetőedző a klub honlapján.

A harmadik távozó a nyáron az élvonalbeli Paksi FC-től kölcsönvett Tamási Gábor. A védőnek vissza kell térnie Paksra, és januárban derül ki, hogy melyik csapatban folytatja tavasszal.

Az érkezők oldalán eddig egy játékos neve szerepel. Szauter István neve már a nyáron felvetődött a klubnál, azonban akkor ő már elkötelezte magát Érdre. A felek most ismét felvették a kapcsolatot és szóbeli megállapodás született a kalocsai születésű, korábban Dunaújvárosban is futballozó játékos igazolásáról. Szauter a jobb oldalon lehet segítségére a bajai csapatnak.

A BLSE január hatodikán kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra.

Legfrissebb hírek

BL- és El-selejtezők: az ETO a Klaksvíkkal, a Fradi a Zsolnával is találkozhat

Bajnokok Ligája
46 perce

„Bennem van szégyenérzet, ha kihagyok egy helyzetet” – Varga Barnabás a hibák utáni kettőzött erőről

Légiósok
1 órája

Pécs-Baranya FC; Testvérharc okozta az első pécsi proficsapat vesztét – elfeledett élvonalbeli futballklubok, 8. rész

Képes Sport
1 órája

Ritmikus gimnasztika: az oroszok saját zászlójukat használhatják az Eb-n

Torna
1 órája

Vb 2026: az Egyesült Államok helyett Mexikóban edzenek az irániak

Foci vb 2026
2 órája

Szerb játékos búcsúztatta Marozsánt a Roland Garros első fordulójában

Tenisz
2 órája

A mieink inkább az Egyesült Államokra figyelnek, mint a britekre a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2 órája

Baráth György: A bennmaradás a műtött szívemnek igazi gyógyír

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik