Létszámcsökkentés! 32 helyett 24 csapatos lesz a másodosztály

Vágólapra másolva!
2009.06.11. 17:02
Címkék
A jelenlegi 32 csapat helyett a 2010–11-es szezontól 24 csapat szerepel a másodosztályban. Erről a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja, az mlsz.hu számolt be. A Telkiben megtartott rendkívüli ülésen azt is megállapították, hogy a Gyirmót licenckérelmének elutasításakor semmilyen hiányosság és mulasztás nem történt.
A Fradi már visszajutott az élvonalba a másodosztályból, amely egy év múlva 24 csapatosra csökken
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
A Fradi már visszajutott az élvonalba a másodosztályból, amely egy év múlva 24 csapatosra csökken
A Fradi már visszajutott az élvonalba a másodosztályból, amely egy év múlva 24 csapatosra csökken
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
A Fradi már visszajutott az élvonalba a másodosztályból, amely egy év múlva 24 csapatosra csökken

Az MLSZ elnöksége Telkiben – rendkívüli ülés keretében – elfogadta a következő idényre vonatkozó NB II-es és NB III-as versenykiírást.

A megbeszélésen részt vett a másodosztályú klubokat képviselő bizottság elnöke, a Lombard FC Pápa tulajdonosa, Bíró Péter is. A szövetség célja az volt, hogy a színvonal növelése érdekében csökkentse a másodosztályú klubok számát.

A döntés értelmében a következő szezonban még nem változik a versenyrendszer, és 32 csapat verseng két csoportban, ám a 2010–2011-es szezontól már csak 24 csapat alkotja a másodosztályt.

A rendkívüli ülés végén – amelyen a külföldön tartózkodó Kisteleki István elnök nem vett részt – a szövetség meghallgatta a Gyirmót FC elnök-tulajdonosát, Horváth Ernőt.

Mint ismert: az NB II Nyugati csoportjában élen álló klub nem teljesítette a licenchez szükséges feltételeket, így győzelme esetén sem kerülhet fel az első osztályba. Az elnökségi tagok átnézték a licenceljárás dokumentumait, és megállapították, hogy a folyamat során hiányosság nem fordult elő, illetve mulasztás nem történt.

AZ NB III IS ÁTALAKUL

Természetesen az NB II-es rendszer átalakítása hosszabb távon az NB III-as versenykiírást is érinti, ám a következő idényben a harmadosztályban is hasonló feltételek mellett, hat csoportba osztva szerepelhet a 96 csapat. Jövőre azonban már csak maximum 90 együttessel számol a versenykiírás.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik