Újpest: Onovo elbúcsúzott; Budafokra távozott a fiatal középpályás

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.06.24. 09:47
null
Szerződése lejárta után távozik Újpestről Vincent Onovo (Fotó: ujpestfc.hu)
Vincent Onovo saját Instagram-oldalán búcsúzott el az Újpest labdarúgócsapatától. A lila-fehérek Varga György Balázst kölcsönadták a Budafoknak.

Kedves Újpest-szurkolók!

Szeretnék megköszönni mindent, amit tőletek kaptam az elmúlt több mint hét évben. Sok szép közös emlékünk van, amit soha nem fogok elfelejteni…, a két kupagyőzelem, a bajnoki harmadik hely, a nemzetközi kupamérkőzések. Külön köszönetet mondok azoknak, akik támogattak a sérülésem után, sajnálom, hogy nem tudok elköszönni tőletek a pályán. Hajrá, Lilák!” – olvasható Onovo közleményében.

A 29 éves középpályás 2018 márciusában mutatkozott be az Újpestben, amelynek színeiben 175 meccsen hatszor volt eredményes, utolsó mérkőzését a tavaszi első fordulóban játszotta a Diósgyőr otthonában. Onovónak lejárt a szerződése a lila-fehéreknél.

Az Újpest ugyanakkor bejelentette, hogy a 21 éves Varga György Balázst a következő idényre Budafokra adja kölcsön.

A 26 élvonalbeli meccsen szereplő Varga az előző bajnokságot is kölcsönben töltötte, akkor a Szeged-Csanád Grosics Akadémiában szerepelt, és 25 meccsen négy gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:  Arijan Ademi (horvát-északmacedón, Dinamo Zagreb – Horvátország, szabadon igazolható),  Juhász Bence (Mezőkövesd Zsóry), Aljosa Matko (szlovén, NK Celje – Szlovénia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika), Kovács Dominik (BVSC-Zugló), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Nyíregyháza Spartacus). Kooperációs kölcsön után (BVSC-Zugló): Babós Levente, Mucsányi Miron, Simon Balázs, Tóth Ákos
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:  Dénes Csanád Vilmos (Zalaegerszegi TE FC)
Távozók: Chukwujekwu Simeon Ajanah-Chinedu (nigériai, szabadon igazolható), Genzler Gellért (szabadon igazolható), Mucsányi Márk (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Vincent Onovo (nigériai, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Varga György Balázs (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:00

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

ETO: Dunaszerdahelyről érkezhet a sportigazgató; Ancelottival is dolgozott együtt a leendő erőnléti edző – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 10:13

A Nyíregyháza bejelentette egyik alapembere távozását

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 09:46

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58
Ezek is érdekelhetik